Hírek

Olvassunk együtt!

Published on

Az Olvassunk együtt! program 2010. április 20-án indul Budapesten, majd az egész év során összesen 15 vidéki településre látogat el, hogy könyveket és az olvasás örömét juttassa el rászoruló gyerekeknek, családoknak, iskoláknak.

A kampány és programsorozat azt tűzte ki célul, hogy ösztönözze és elősegítse az elszegényedett családok, gyerekek és szülők rendszeres olvasását. Az olvasás, mint eszköz és lehetőség segítségével élénkíteni szeretnénk a társadalmi párbeszédet, fel akarunk lépni a megosztottság ellen és a megbékélés mellett. Olyan nagy nyilvánosság mellett folyó programot kívánunk bonyolítani – közismert és véleményformáló személyiségek aktív részvételével -, amely ténylegesen hozzájárul az adott közösségek, települések, kerületek olvasási szokásainak megváltoztatásához, s egyúttal felhívja a figyelmet a társadalmi és személyes felelősségvállalás szükségességére is.

Szeretettel meghívjuk az Olvassunk együtt! 2010 – kampány- és programsorozat sajtótájékoztatóval egybekötött nyitó előadására.

Időpont: 2010. április 20. kedd, 10.00

Helyszín: Deák Diák iskola (Budapest, VIII.ker. Köztársaság tér 4.)

A kampány és az esemény háziasszonya Mészáros Antónia.

A gyerekekkel közösen olvas Dobó Kata és Kepes András, majd ezt követően a Barboncás társulat vezetésével interaktív foglalkozáson vesznek részt a gyerekek.
A program első 15 perce sajtónyilvános.

A későbbi helyszíneken aktiv részvételt vállalók közül is sokan jelezték részvételüket a sajtótájékoztatón, többek között: Brózik Klára, Gyárfás Dorka, Joshi Bharat, Juga Veronika, Nyári Oszkár, Nyári Szilvia, Puskás Peti, Tóth Olivér.

A programot számos helyszínre, így ide is elkísérik a Chachipe kiállítás képei. (http://photo.romadecade.org/index.php?content=6)

Kérjük jöjjön el, és számoljon be az eseményről!

További helyszínekkel, programokkal és együttműködőkkel kapcsolatos információkat a http://olvassunkegyutt.hu honlapon talál.

Exit mobile version