Hírek

Nőtt a Teátrumi Társaság létszáma

Published on

Huszonháromról 27 tagúra növekedett a főleg vidéki kőszínházakat tömörítő szakmai és érdekvédelmi szervezet, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT), miután négy új tagot vett fel vasárnapi közgyűlésén Békéscsabán.

Csatlakozott a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Magyarországi Szerb Színház és az egri Gárdonyi Géza Színház.

A Vidnyánszky Attila vezette társaság tagjai elemezték az előadóművészeti törvény módosításával kapcsolatos helyzetet, és korrektnek, demokratikusnak nevezték az L. Simon László bizottsági elnök által vezetett egyeztetési gyakorlatot. A készülő módosítás előtt ugyanis több lépcsőben, és a szakmai szervezetekkel, így a Magyar Teátrumi Társasággal is folytatottak konzultációkat.

A közgyűlés megerősítette az elnökség korábbi álláspontját, miszerint felkérik Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert, hogy a törvény módosításáig az előadóművészeti tanács működését szüneteltesse.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó körüli viták kapcsán a társaság kinyilvánította szándékát, hogy egyeztető tárgyalásokat kezdeményez Pécs város önkormányzatával és a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal.

 

Exit mobile version