Hírek

Nemzeti VERSeny: a döntő

Published on

A Magyar Nyelv Napján, november 13-án vasárnap rendezi meg a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete a Nemzeti VERSeny döntőjét. A Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében 28 versenyző lép színpadra, akiknek a versmondása mellett egy-egy versklipjét is megnézheti a közönség.

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete év elején hirdette meg „Nemzeti VERSeny” néven a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű, rendhagyó versmondó versenyt nem hivatásos versmondóknak, valamennyi korosztályban.

A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése. A verseny egyik védnöke maga a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki a Magyar Versmondók Egyesületének vezetőivel nyitja meg az élő döntőt. A zsűri tagjai a rendező intézmények művészei, szakemberei: Nagy-Kálózy Eszter és Bakos-Kiss Gábor színművészek; Kiss László rendező; Lutter Imre előadóművész, producer; és Szabó László kommunikációs szakértő.

A versenyt három fordulóban rendezték meg. Elsőként minden nevező két, szabadon választott magyar költő versével jelentkezhetett, amik közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozták fel, immár videoklip formájában. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 28 fős döntő, akiknek klipjeit eddig 60 ezren látták a YouTube közösségi videomegosztó portálon.

A Nemzeti VERSeny több mint 200 indulója között akadt 5 éves, de több 90 éven felüli versmondó is. A sok professzionális módon előadó versenyző mellett vakok és gyengén látók, siketek és értelmi fogyatékosok is beneveztek, határon innen és túl: anyaországi, erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai magyarok egyaránt. A továbbjutók között állami gondozott, idősek otthonában élők és pszichiátriai gondozás alatt álló versmondók is voltak. A szervezők a teljes nyitottság és az esélyegyenlőség jegyében, ugyanakkor a szakmaiság mentén szervezték a VERSenyt.

A legjobb előadók végül a Nemzeti Színházban versenyeznek november 13-án vasárnap, a Magyar Nyelv Napján. A döntő teltház előtt zajlik. Az értékes nyeremények mellett az első három helyezett a Vers a bajnoktól elnevezésű gálán is fellép, amit aznap este tartanak, ugyancsak a Nemzeti Színházban.

A döntősök versklipjei az alábbi csatornán nézhetők meg:

NEMZETI VERSENY – DÖNTŐSÖK

A Nemzeti VERSeny facebook oldalának címe:
www.facebook.com/nemzetiverseny

A VERSeny támogatója a Nemzeti Kulturális Alap. További információ: a Nemzeti Színház honlapján és a vers.hu/nemzeti-verseny oldalon.

Exit mobile version