Hírek

Művészetek és siker a Völgyben

Published on

Hatalmas sikerrel zárt a 20. alkalommal megrendezett Művészetek Völgye. A július 23-tól augusztus 1-ig tartó fesztivál látogatottsága a hét település területén 193 ezer főre tehető.

A hét Balaton-felvidéki településen – Kapolcs, Monostorapáti, Öcs, Taliándörögd, Pula, Vigántpetend és Nagyvázsony – a tíz nap alatt 4000 műkedvelő és profi fellépő részvételével 1700 program, ezen belül 50 zöldprogram és 80 kiállítás várta az érdeklődőket. (Csak a Néprajzi Múzeum kiállításait 18 ezren látták.)

A meghirdetett programok közül különböző okok miatt mindössze 17 maradt el.
A Völgy működését 380 helyi Völgymunkás segítette, akik elsősorban a forgalomirányításban, a helyszínek őrzésében és a belépők ellenőrzésénél kaptak feladatot.

A véradó helyeken összesen 4,9 hektoliter vér gyűlt össze. Az adakozó Völgyvendégek jóvoltából a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a Völgy 500 ezer forinttal járul hozzá az árvízkárosultak megsegítéséhez.
A fesztiválra 175 árus, valamint 86 ideiglenes vendéglátóhely települt ki.
A 136 mobil wc fülke mellett az új csatornarendszeren keresztül 3000 köbméter szennyvíz folyt át, s mindösszesen 77 köbméter hulladék keletkezett.
A mentőket 146 esethez riasztották, súlyos esethez szerencsére nem kellett kivonulniuk. A rendőrségnek a szabálytalanul parkolók szankcionálásán kívül nem akadt dolguk.

A Völgy kapcsán egy hónap leforgása alatt a tévében és a rádióban közel száz interjút, tudósítást adtak le, az írott médiában 300 cikk jelent meg.
A Virtuális Völgy által meghirdetett pályázatokra 400 pályamű érkezett irodalmi, fotó és komolyzenei kategóriákban. A Völgy muveszetekvolgye.hu oldalát a tíz nap alatt 110 ezren látogatták és közel 400 ezer oldalletöltés történt. A Völgyrádió 240 órányi, a kulturpart.hu Wölgy Web Tévéje 10 órányi élő adást sugárzott Novák Péter vezetésével, a Völgyfutár két alkalommal, 8-8000 példányban látott napvilágot.

Az Ajka-Tapolca-Balaton északi partja térségben 30 ezer vendégéjszaka kelt el csak a völgyszervezőkön keresztül.
A programok közül a legsikeresebbeknek az Amadinda, a Muzsikás, Palya Bea, a Muharay Hagyományőrző Szövetség és Hobo folyamatos jelenléte, a Vidnyánszky Attila fémjelezte debreceni és beregszászi színház, valamint az Új Színház előadásai, az öcsi Kőfejtő világzenei fesztiválja, a pulai Porondszínház előadásai, a petendi historikus zenei programok, az apáti rockzenei fesztivál, a dörögdi felvidéki és alternatív zenei programok, valamint a vázsonyi humorvölgy estjei bizonyultak. A kapolcsi antikvárius udvarban „5 tonna” könyvet vásároltak.

 

Exit mobile version