Hírek

Momentán Litera: 30-án legalábbis

Published on

Rendhagyó előszilveszteri partira készül a Litera. December 30-án 9. alkalommal várja közönségét a Momentán Társulattal közös játékos, improvizációs, irodalmi évbúcsúztatójára a Trafóba. Öt szerző keres egy szerepet! Két óra önfeledt irodalom!

A Litera szerkesztősége kiválasztotta 2010 számára kedves, izgalmas írásait a portálon. Kilencedik előszilveszter lévén összesen kilenc szöveget, tárcákat, naplókat, novellákat. Majd a Momentán Társulattal közösen a kilenc írásból kiemelt ötöt, amely műveket a legalkalmasabbnak találták arra, hogy improvizációs játékok és a helyszínen született jelenetek alapjául szolgáljanak.

Mint azt megszoktuk, az öt kortárs magyar író színre is lép egy-egy remekbe szabott szöveggel, ám hogy azon túl mi történik az anyagokkal, az íróval és a közönséggel, csak kalandvágyó nézőink tudhatják meg, akkor, ott, momentán… Annyit azonban máris elárulhatunk, hogy olyan kiváló kortárs írók lépnek fel az esten, mint Takács Zsuzsa, Grendel Lajos, Kemény István, Láng Zsolt és Németh Gábor.

A Litera évbúcsúztató partija, amelyet méltán gondolhatunk az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvényének, nemcsak kiváló szórakozást nyújt, de minden évben ínyencségekkel is szolgál. Ki ne emlékezne a Szervest, az Alantas én, a Love Parade, a Címlapsztori, a Tessék választani, a Tótágas, a Kísértések – Rémkabaré vagy a Nemzeti Állatkert című előszilveszteri partikra. Ez évben nézőink egy rendhagyó felolvasás és játék részei lehetnek. A játékban nem csupán a Momentán színészei, de részt vesznek majd a nézők is!

Sor kerül a tavaly első ízben kiadott Litera-naplódíj átadására is. Hogy ki kapja, maradjon mindenki számára meglepetés.

A felolvasásokhoz, a játékhoz és az improvizációs színműhöz Vj Unflyable varázsol látványt. A zenéről Dj Lee’ngum és a Momentán gondoskodik. Lesz pezsgős köszöntés, és – mint minden évben – a közönség temérdek kortárs íróval találkozhat majd.

A Momentán Társulat egy 10 fiatalból álló kreatív csapat, az interaktív improvizációs színház magyarországi meghonosítója. Ez a tíz ember „civilben” rendező, producer, dramaturg, fordító, látványtervező, dráma-pedagógus, tanár, tréner, zenész-zeneszerző, fotós, műsorvezető. Ezúttal a Literán megjelent, helyszínen is elhangzó művekre improvizálnak.

A program 20 órakor kezdődik a Trafó – Kortárs Művészetek Házában (Budapest IX., Liliom utca 41.) Jegyár: elővételben 1800 Ft / aznap 2200 Ft. Kérjük, váltsák meg minél előbb jegyüket a fergetegesnek ígérkező eseményre.

 

Exit mobile version