Hírek

Mit üzen a költő?

Published on

Arany János üzenetei címmel a magyar irodalom egyik legnagyobb alakját kívánja megidézni születésének 200. évfordulója alkalmából a Magyar Írószövetség rendhagyó emlékkiállítása.

Az írószövetség székházának Bajza utcai és Városligeti fasori kerítésein immár a második kültéri kiállítás látható a tavalyi 1956-os tárlat után – mondta el a megnyitón a kiállítást szerkesztő Szentmártoni János, a szervezet elnöke. Mint hozzáfűzte, a rendhagyó tárlat célja, hogy az arra járók kedvet kapjanak Arany János verseinek olvasásához.

A jó olvashatóság érdekében Arany munkáiból elsősorban idézetek szerepelnek a tekintetet vonzó fotók, fotókompozíciók mellett – jegyezte meg, hozzátéve: a válogatásba éppúgy bekerültek az örök, időtlen emberi problémákat vizsgáló költemények, mint olyan versek, melyek sorait azóta igazolta az idő.

Szörényi László irodalomtörténész felidézte, hogy a költőknek a 19. században is küzdeniük kellett a számkivetettség ellen, Arany János ráadásul jó ideig egy levert forradalom utáni Magyarországon élt és alkotott.

Arany művészetét mégis hihetetlen könnyedség, tündéri báj, néha cinikus fintor jellemzi – mutatott rá, hozzáfűzve: a költő ismerte a legszebb álmokat, de nem melengette azokat.

A 2018. április 1-jéig megtekinthető kültéri tárlat fotóit Onda Péter, grafikáját pedig Gréger Zsolt jegyzi.

 

Exit mobile version