Hírek

Meghalt Kabai Lóránt költő

Tragikus körülmények között meghalt a napokban eltűnt magyar író, költő, Kabai Lóránt. A k.kabai lóránt néven is ismert művész, szerkesztő október 22-én távozott ismeretlen helyre a VI. kerületi lakásából.

Published on

A rendőrség is kereste a 45 éves, átlagos testalkatú, 180 cm magas, szakállas férfit, aki VI. kerületi lakásáról október 22-én távozott ismeretlen helyre. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság kérte, hogy aki a férfi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

 

 

Kabai Lóránt több verseskötet szerzője, legutóbbi kötete 2021-ben jelent meg Moaré címmel. Ezen felül több folyóirat szerkesztője volt és vizuális művészként több önálló kiállítást is rendeztek neki, Magyarországon és külföldön is.

A korábbi cikk frissülve:

Meghalt Kabai Lóránt író, költő, akinek az eltűnését a napokban jelentették be a rendőrségen. Mint a Blikk is megírta, Kabai Lórántot a rendőrség is kereste, a költő testvére pedig plakátokkal járta a várost, hátha valaki látta szeretett testvérét. Az irodalmár testvére nyitva találta bátyja lakását, az asztalon ott voltak az iratai, a pénze, az összecsomagolt bőröndje. Október 22-én Pozsonyba ment volna, de nemhogy nem érkezett meg, hanem a jelek szerint el sem indult.

A család most azt közölte:

„Mélyen megrendülve, megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, Kabai Lóránt költő, író, szerkesztő és vizuális művész életének 45. évében tragikus körülmények között elhunyt. Búcsúztatásáról később adunk tájékoztatást. Gyászoló édesanyja nevében is a fivérei, Zoltán és Csaba”.

Kabai Lóránt költő, író, vizuális művész K. Kabai és „kkloor” művésznéven is ismert. A Műút folyóirat 45 éves alapító szerkesztője 30 éve ír, prózáit és fordításait több irodalmi folyóirat is közölte. A Szabó Lőrinc-díjas irodalmár legutóbbi verseskötete tavaly jelent meg Moaré címmel. Számtalan hazai és külföldi csoportos kiállításon szerepelt grafikáival, fotóival és festményeivel is, tizenkét önálló kiállítása volt. Legutóbb a Műcsarnok műtárgy kezelőjeként dolgozott, így egzisztenciális problémái sem voltak. Korábban – az anyagi gondjai miatt – csaposként is dolgozott több sörözőben. Eltűnése előtt egy nappal jelent meg egy komoly írás az életművéről egy irodalmi magazinban, egy festményéért pedig díjat is kapott, így minden arra utalt, hogy élete rendbe jött, úton volt a siker felé.

Forrás: hvg.hu, blikk.hu

Exit mobile version