Hírek

Meghalt Czigány Zoltán

Published on

Kiadója, a Pagony értesítése szerint május 30-án este elhunyt Czigány Zoltán meseíró. A Csoda és Kósza szerzője mindössze 46 éves volt.

Június 5-én, vasárnap délután négykor a Vörösmarty téren Czigány Zoltán családjával és Baranyai Andrással, a Csoda és Kósza rajzolójával lesz jelen a kiadó. Mindazokat szomorúan várják, akik szerette Czigány Zoltánt, és aki szereti a Csoda és Kószát, hogy együtt emlékezzenek.

Czigány Zoltán Zebegényben született, 1965. július 6-án.

Tanulmányai:

Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), Bölcsészettudományi Kar, Magyar szak (1992-1997)

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Zeneszerzés szak (1983-1986)


Munkahelyei:

Magyar Televízió – külsős asszisztens, rendező (1985)
Duna Televízió – külsős rendező (1993-2000)
RTL Klub 1998 – külsős rendező (1999)
Magyar Televízió – belsős irodalmi szerkesztő, rovatvezető, művészeti főszerkesztő, szerkesztőségvezető (2000)
A zene és az irodalom, rádió- és televízió műsorok közegében nőtt föl. A gimnázium elvégzése után zeneszerzést tanult, az egyetemet bölcsészként végezte el. 1985-ben kezdett rendezőasszisztensként dolgozni a Magyar Televízióban. Első dokumentumfilmjét 1990-ben készítette. Külsős rendezőként dolgozott a Magyar Televízióban, a Duna Televízióban és az RTL-nél. Az elmúlt évtizedben televíziós munkája során több műfajban is tevékenykedett. Rendezett jazzkoncerteket (Trio Stendhal, Oregon, Lajkó Félix), készített komolyzenei műsorokat (portréfilm az ÁHZ-ról, A Szervánszky család), rendezett népzenei portrékat és sorozatműsort (Pentaton), ifjúsági műsorokat (Kamasztükör, Kölyök Klub, Sikkes), irodalmi sorozatokat (Könyvvilág, Helikon, Vers mindenkinek), valamint más sorozatokat (MC, MM, Héthatár). Az elmúlt évtizedek egyetlen magyar koncertfilmje, a Cantata profana 2001-ben készült el a rendezésében.
Személyes érdeklődése elsősorban az irodalom területéhez köti. Szívéhez közel a jórészt irodalmi dokumentumfilmjei állnak. 2002 szeptemberétől a Magyar Televízió irodalmi rovatvezetője, 2003 decemberétől művészeti főszerkesztője. Új sorozatai: Alkotóház, Mit akar egy író? (ezek már meg is szűntek!), Literatúra, Verssor az utcazajban, Könyveskép, Allegro. 2006 őszétől a Művészeti Szerkesztőség szerkesztőségvezetője lett.

Filmográfia:

Nagycsütörtök – dokumentumfilm az erdélyi Helikonról (1990)
Tamási testvéreinél (1991)
Kemény János báró filmjei (1992)
Darabokra szaggattatol I-VIII. – az erdélyi arisztokrácia szétszórattatásáról (1993)
Panaszkodj, sötét eső! – emlékezés Örley Istvánra (1993)
Te katonád voltam, Uram! – emlékezés Balassi Bálintra (1994)
Bergengócia – látogatás Simonffy András kúriájában (1994)
Házimozi I-V. – írók amatőrfilmjei (1995, 1998, 2001, 2005)
A Halhatatlan Kedves – Ludwig van Beethoven és Brunszvik Jozefin szerelméről (1995)
Szökés a nagy árvíz idején – film Gérecz Attiláról (1996)
Marslakók számára – emlékezés Szerb Antalra (2001)
Cantata profana – koncertfilm (2001)
Ivó – egy gyermek falu lázlapja (2001)
Emlékpróba – Gyurkovics Tibor köszöntése (2002)
„A Mester zárva tartja műhelyét” – filmjegyzetek Illyés Gyuláról (2002)
„Áldom a nyüzsgő Rómát” – itáliai utazás Hubay Miklóssal (2003)
Ecseri tekercsek – kisjátékfilm (2005)
Amikor Gyula bácsi vásárra vitte volt a tölcséres hegedűjét – rövidfilm (2007)
Balladák könyve – emlékezés a 100 éve született Buday Györgyre (2007)
A rendőrség ismét nyomoz Lavina professzor ügyében – kisjátékfilm (2007)

Könyvei:

Zendülés az idő ellen (1994, 1996)
Magyarországi levelek (1999)
Posta Dukába (2001)
Várok ránk (2003)
Csodaló és Kószáló(2006)
Csoda és Kósza (2007)

Díjak, kitüntetések:

H.S.D. (Hungarian Society of Directors) kulturális dokumentum televíziós rendezése díj (2001)
Kamera Hungária alkotói díját a Cantata profanáért (2003)
Kamera Hungária dramatikus film fődíját az Ecseri tekercsek című filmmel, valamint a dok.rom, romániai dokumentumfilm verseny különdíját ugyanezzel a produkcióval (2006)
Tokaji Írótábor Díja (1995)
Berzsenyi-díj (2002)
Csoda és Kósza a év gyermekkönyve lett (2007), valamint IBBY-díj (2008)

 

Exit mobile version