Hírek

Magyar Teátrum-díj

Published on

A Magyar Teátrumi Társaság kedden sajtótájékoztatón bejelentette: 2010-ben megalapította a Magyar Teátrum Díjat, mely a színházi háttérszakmák megbecsülésének kifejezésére hivatott. A MTD gálaünnepségének első alkalommal a Békés Megyei Jókai Színház ad otthont december 19-én. Az eseményt a Duna Televízió rögzíti, s december 22-én 19 órakor közvetíti.

A Magyar Teátrumi Társaság keddi sajtótájékoztatóján, részt vett Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Fekete Péter, a Magyar Teátrum című színházi havilap főszerkesztője, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója, Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, Gergely László, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, Frigyesi András, ugyanezen szövetség alelnöke, valamint Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A tájékoztató témája a társaság által a közelmúltban alapított Magyar Teátrum Díj és annak vasárnapi átadás volt.

A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben megalapította a Magyar Teátrum Díjat, mely a színházi háttérszakmák megbecsülésének kifejezésére hivatott. A színházi háttérszakmai díj a színházi háttér- és kiszolgáló szakmák, valamint az azokat kiemelkedően magas szinten művelő szakemberek erkölcsi és anyagi elismerése.
A hét díjat megkaphatja a zsűri döntése alapján, bármely színházi kiszolgáló, háttérszakma művelője, akit szabályos módon jelöltek a díjra, aki munkájával, személyiségével, példa értékű invenciózus jelenlétével, illetve, a magyar színházművészet iránti odaadásával rászolgált erre. A díjra való nominálás legalább két neves, állami díjjal elismert (Kossuth-díj, Kiváló művész, Érdemes művész, Jászai-díj) színművész javaslata, és a Magyar Teátrumi Társaság egyik színházigazgatójának együttes jelölése alapján történik. (Azon színtársulatok esetében, ahol a társulati tagok között nincs két állami díjas színművész, ott helyi, illetve színtársulati díjazott vezető művész javaslata is elfogadható.) A két független vezető színész véleménye a jelölt szakmai és erkölcsi fedhetetlenségét igazolja, míg a színházigazgatói nyilatkozat az adott színház társulatának egyetértő véleményét fejezi ki. A zsűrit a Magyar Teátrumi Társaság elnöksége és a Magyar Teátrum színházi havilap főszerkesztője alkotja.

A Magyar Teátrum Díj gálaünnepségének első alkalommal a Békés Megyei Jókai Színház ad otthont. A december 19-én 18. órakor kezdődő eseményt a Duna Televízió hat kamerával kíséri, s december 22-én, szerdán főműsoridőben közvetíti. Az est műsorvezetői: Németh Kristóf színművész és Varga Edit televíziós műsorvezető. A gálaesten fellépnek a Jókai Színház művészein kívül Szomor György, Fésűs Nelly, Göth Péter. A színpadon találkozhatunk még Fodor Zsókával, Felkai Eszterrel, Vasvári Csabával. Jeleneteket láthatunk a Csárdáskirálynőből, az Aidából, a Csínom Palkóból.
A sajtótájékoztatón Vidnyánszky Attila kijelentette, hogy hiányt pótló kezdeményezésről van szó, a színházi háttérszakmák ugyanis a magyar színházi berkeken belül nagyon sokrétűen és nemzetközi összehasonlításban is magas színvonalon segítik a produkciók létrejöttét.
Balázs Péter hozzátette, hogy a színészekkel ellentétben a háttérmunkások jóformán láthatatlanok, ugyanakkor az arányuk egy színház szervezetében a mintegy kilencven százalék, ezért nagyon időszerű, hogy az előadások létrejöttében szinte névtelenül munkálkodók is kapják meg az őket megillető figyelmet és szakmai elismerést.
Fekete Péter bemutatta a maga tervezte díjat, egy olyan csapágyat, amelynek egyik golyója aranyszínű, ami jelképezi, hogy a háttérmunkások, mint csapágygolyók a forgószínpad szerkezetében, úgy sorakoznak egymás mellett, és úgy mozgatják a színházi gépezetet, ugyanakkor megilleti az elismerés azokat, akik hosszú ideje és kiemelkedő munkát végeznek.

 

Exit mobile version