Hírek

Magyar színésznőt díjaztak a Nemzetközi Emmy-gálán

Published on

Első alkalommal fordult elő, hogy Magyarországról egyáltalán jelöltek alkotást e rangos nemzetközi televíziós versenyben, amelyen az Egyesült Államokon kívül készült legjobb televíziós produkciókat ismerik el.
A szovjet kényszermunka-táborok borzalmait bemutató, 1944 decemberében induló Örök tél tavaly a legjobb európai tévéfilm lett a Prix Europa gáláján. Kritikánkban többek között arra is felhívtuk a figyelmet, hogy Szász Attila filmjének egyik legnagyobb erénye, hogy nem hatásvadász.

A másik magyar jelölt, a legjobb tévé-minisorozat kategóriában indult Trezor című tévéfilm nem kapott díjat. Mindkét mű forgatókönyvét Köbli Norbert írta, és mindkettő producere Lajos Tamás.

Megkérdeztük a helyszínen tartózkodó Köbli Norbertet, aki elmondta a 24.hu-nak, hogy milyen nagyszabású gála volt a Hiltonban olyan hírességekkel, mint John Turturro, Jerry O’Connell vagy Christiane Amanpour. Rajta kívül pedig kiutazott Bergendy Péter, Gera Marina, Lajos Tamás és Káel Csaba filmügyi kormánybiztos is.
A Trezor díjat nem nyert, de egyedüli európai jelöltként elmondható, hogy az év legjobb európai tévéfilmje volt az akadémiai tagok szerint, míg Marina óriási üdvrivalgás közepette nyerte el a legjobb színésznő díjat az indiai, a brit és a brazil lány elől. Nagyon szerették itt az Örök telet, ez érezhető volt, rengetegen gratuláltak, jó volt magyarnak lenni. Nagyon büszke vagyok a filmre, Szász Attila rendezőre, valamennyi színészre és stábtagra. Az Örök tél sikere az egész ország sikere. Annyi versengő téma közt rá tudtuk irányítani a világ figyelmét a magyar történelemre, a magyar emberekre. Erre vagyok a legbüszkébb” – nyilatkozta Köbli.
Gera Marina köszönőbeszédében jó reggelt kívánt a magyaroknak, és a Szovjetunió áldozatainak ajánlotta a díjat.

A New York-i Hilton szállóban tartott díjátadón a legjobb dráma kategóriában a brit BBC televízió McMafia című alkotása nyert, a legjobb vígjátéknak a brazil Az utolsó macskajaj (The Last Hangover) című komédiát ítélte a zsűri, a legjobb dokumentumfilmnek pedig a holland Bellingcat – Igazság egy igazság utáni világban című alkotás bizonyult. A biztonságos kikötő című ausztrál mű a legjobb minisorozat díját nyerte el. Haluk Bilginer török művészt a legjobb férfiszínészként ismerték el.
A Nemzetközi Emmy-díjat kiadó Nemzetközi Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia (IATAS) kitüntette a CNN amerikai hírtelevízió és a PBS amerikai közszolgálati televízió műsorvezetőjét, Christiane Amanpourt, valamint díjazta az amerikai HBO csatorna Trónok harca (Game of Thrones) című, több mint 200 országban vetített televíziós sorozatának két rendezőjét, David Benioffot és D.B. Weisst is.

Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb színésznő kategóriában a díjat.
Gera Marinát a Szász Attila rendezte, Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért ismerték el.

A Magyar Versmondók Egyesületének számos versenyén végzett korábban az élen, büszkék vagyunk rá.

(forrás:24.hu)

Exit mobile version