Hírek

Magyar írósiker Romániában

Published on

Különösen kedves, szeretetteljes fogadtatásban részesültek a magyar írók a vasárnap záró bukaresti nemzetközi könyvfesztiválon, a Bookfesten, ahol Magyarország a díszvendég – tudtuk meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése igazgatójától, Zentai Péter Lászlótól.

A szakember szerint érződött, hogy a román-magyar kulturális kapcsolatokban fokozódik a kölcsönös érdeklődés, és meglepő, ahogy rangos román írók magyar kollégáikról nyilatkoztak. Mircea Cartarescu például, aki az áprilisi budapesti könyvünnepen mutatta be Sárkányok enciklopédiája című könyvének Szőcs Géza által készített magyar fordítását, megjegyezte: a világ legjobb írói között tartja számon Esterházy Pétert és Nádas Pétert.

Utóbbiak – több más magyar író társaságában – részt vettek a magyar díszvendégség bukaresti programjain. – Még húsz éve sem gondolhattunk ilyen fogadtatásra és arra, hogy 2011-ben az impozáns, 150 négyzetméteres magyar stand megnyitóján Markó Béla román miniszterelnök-helyettesként, Kelemen Hunor román kulturális miniszterként, a kolozsvári születésű Szőcs Géza pedig magyar kulturális államtitkárként lesz jelen – mondta Zentai.

A szervezet igazgatója hozzátette: a kivételes fogadtatáshoz hozzájárult a két évvel ezelőtti sikeres román díszvendégség is a budapesti könyvünnepen. És a mostani esemény folytatása sem késik, június elején ugyanis – hetven év után először – a magyarországival egy időben nyílik meg a magyar nyelvű Ünnepi Könyvhét Kolozsvárott.

 

Exit mobile version