Hírek

Lemezbemutató Varró Dániellel

Published on

Lemezbemutató koncert lesz november 23-án a MoMkult kupolatermében: a Varró Dániel költészeti stílusgyakorlatai által megihletett, 25 éves KosborTrió zenei stílusjátékai és Rudolf Péter versmondása hallhatók a megjelenő kiadványon.

Valamennyi dal külön korszakot idéz meg. Az Adys – Csehtamásos, a Tóthárpádos – Presseres kombinációk mellett a művészek megidézik még a Kispál, a Pink Floyd, a rap és még sok más stílus hangulatát is.

Varró Dánielnek az „Egy bögre azúr” kötetében megjelent pár bravúros-humoros stílusgyakorlat: a „Változatok egy gyermekdalra” ciklus. A Boci boci tarka kezdetű gyermekdal témáját régi nagy költőink (Arany János, Csokonai, Berzsenyi, Kosztolányi stb.), és kortárs költőink (Parti Nagy Lajos, Térey János, Karafiáth Orsolya) stílusában fogalmazta újra. Majd a kötet megjelenése után tovább folytatta a munkát, így mára már egy nagy csokor új vers „szaladgál a neten”, mindenki legnagyobb örömére.

Az alapításának 25. évfordulóját idén ezzel a lemezzel és egy kapolcsi Pilinszky-koncerttel ünneplő KosborTrió már első olvasatkor látta, hogy „lehetetlen vállalkozás” a ciklusból lemezt készíteni. Bár „ez a ciklus zseniális, csak akkor szabad megzenésíteni, ha zenében megközelítjük a színvonalát” – érvelt az alapító Tamás Benedek. „Minden dalt más zenei stílusban, neves zenésztársak „bőrébe bújva” kéne eljátszanunk! Minden dalban szerepelnie kéne a Boci boci dallamának is! Sajnos ez nem megy, felejtsük el…”

25 évvel ezelőtt a diósgyőri Kaláka fesztiválon a zenekar első díjat nyert. Az akkori együttes 2008 óta trióban játszik, Tamás Benedek lantgitáron, Gyulai Csaba gadulkán (bolgár vonós hangszer) és ütős hangszereken zenél, míg Nemes János a szaxofont és a saját találmányú fúvós hangszert, a kavolát (fuvolatestre épített bolgár fuvolafej) szólaltatja meg.  Hangzásviláguk középkori muzsikát idéz népzenével és improvizatív betétekkel. Tamás Benedeket már 20 éves kora óta foglalkoztatja Pilinszky János költészete. Az azóta eltelt 20 év alatt zenésztársaival összeállítottak egy lemezre valót Pilinszky 13 olyan verséből is, amely “dallá tudott válni”.

2012 őszére készült el a KosborTrió BOCIBOCI Így búgtok ti című lemeze, amelyen közreműködik még Rudolf Péter, aki 5 verset ad elő. A CD kísérő füzetében nyomtatásban is megtalálható 22 boci vers, amelyeket Molnár Jacqueline remek grafikái díszítenek.

A szintén megénekelt Karafiáth Orsolya nagyon örült a hozzá társított Karádys stílusnak. „A verseimet tényleg Karádynak kellett volna énekelnie, ezek után világos. Most persze – mivel ezen a lemezen dupla minden csavar – egy férfi a nagy díva, és én magam Varró Dani vagyok. De a többiek se jártak jobban! Jól összeakasztották a modorunkat! De szerencsére mindenki heherészik a végén. Én speciel örülök, hogy engem is csak égve dobtak fel…”

A művészek a Gryllus Kiadó gondozásában megjelent lemezt november 23-án 18.30-kor mutatják be a MoMkult (Csörsz u.) kupolatermében. A koncerten a Huszár Mihállyal kibővített KosborTrión kívül közreműködik Varró Dániel költő, aki a lemezen Rudolf Péter által előadott verseket olvassa fel. Az estet Teslár Ákos költő vezeti.

A koncertre a jegyek 1000 forintba, diákoknak 500 forintba kerülnek.

 

Exit mobile version