Hírek

Kerékpár, képek, költészet

Published on

A Kerekezz, keretezz! című képzőművészeti pályázatra beérkezett munkákból nyílik rendhagyó kiállítás a belvárosi Sufni G’ART’N-ben.

Az Artbike névre keresztelt kerékpáros művészetet, bringás témákat támogató kezdeményezés ötletgazdái 2011 végén Kerekezz, Keretezz! címmel írtak ki pályázatot a biciklizés népszerűsítésére. A kiírás sikerét és a képzőművészek téma iránti nyitottságát a beérkezett alkotások nagy száma jelezte, így a pályázat válogatott anyagából formabontó kiállítást rendeznek a szervezők – adta hírül közleményben az Artbike.

A bemutató több ponton eltér a megszokottól, egyrészt a tárlat helyszínét illetően, hiszen a galériák, bemutatóterek sterilebb közegét hátrahagyva Budapest egyik romkocsmájában nyílik meg a kiállítás, a témához kötődő közegbe helyezve az alkotásokat. A lebonyolítás módja szintén rendhagyó: a tárlat egy koncertekkel fűszerezett, egész estés bringás rendezvény részeként tekinthető meg.

A szervezők elsősorban festményeket vártak a pályázatra, de lehetőség volt grafika, digitális és iparművészeti alkotások beküldésére is. A pályázat célja a kerékpározás és a művészet határainak összemosása, valamint a közönség és az újgenerációs művészek kapcsolatának élénkítése volt.

Az Artbike kiállítást Lutter Imre előadóművész nyitja meg, így a vers sem marad tárlaton kívül. Egyebek között megtekinthető lesz Novák Péter János, Makhult Gabriella, Miknyik Mihály, Lakatos Tamás, Bányai Brigitta, Papp Norbert, Mézes Márton, Máté Attila, Szpaszov Istvan Zsolt, Bánkúti Georgina, Tóth Eszter, Bihary Bea és Veres Dorottya alkotása.

Az esemény a Mountainbike Challenge hegyikerékpáros versenysorozat szezonnyitó ünnepsége is lesz egyben. Az ingyenesen látogatható rendezvényen fellép Sub Bass Monster és a Wetwood zenekar.

 

Exit mobile version