Hírek

Kaszás Attila-díj Mucsi Zoltánnak

Published on

Negyedik alkalommal adták át az elismerést a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

A díjat egy évvel Kaszás Attila halála után, 2008-ban alapította Pokorni Zoltán, a budapesti XII. kerület Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke. Az alapítók szándéka szerint olyan színművész kaphatja meg – a pályatársak szavazatai alapján -, aki kiemelkedő művészi teljesítménye mellett a társulaton belül fontos közösségépítő szerepet vállal.

A díjat idén is nagyszabású gálaest keretében adták át, melynek bevételét a Közhasznú Alapítvány Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért támogatására fordítják. Mucsi Zoltán színházi elfoglaltásga miatt nem tudott rész venni a gálán, felesége vette át a díjat. A gálaműsoron felléptek Kaszás Attila művészbarátai, valamint a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a szolnoki Szigligeti Színház és a veszprémi Petőfi Színház művészei.

A Kaszás Attila-díjat eddig Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze, valamint Nemes Levente és Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagjai kapták meg a szakma döntése alapján.

Az idei díjazottat számos filmben és színházi bemutatón láthatta a közönség. Mucsi Zoltán két évtizedig a szolnoki társulatban dolgozott, majd rövid szabadúszás és németországi szereplés után 1997-ben a Bárka Színházhoz szerződött. 2002-től a Krétakör tagja volt, melynek feloszlása után 2008-ban visszaszerződött a Bárkába.

 

Exit mobile version