Hírek

Írótábor: Hajdúböszörmény

Published on

Idén is megrendezik Hajdúböszörményben a már szokásossá vált írótábort, amelynek a Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont ad otthont. Ha szeretsz írni vagy csak érdekel az irodalom, akkor jelentkezz június 3-ig, és szerezz maradandó élményeket a június 28-án kezdődő öt napos táborban.

Az V. Hajdúböszörményi Írótábor (HÍR) célja, hogy minden korosztályhoz, s különösen a fiatalok szélesebb köréhez eljusson a kortárs irodalom. A költészeti, prózai és szerkesztői szemináriumok egyaránt ezt szolgálják, de ezen kívül más művészeti formák megszerettetése, előtérbe hozása is a programsorozat fontos célja, éppen ezért társművészeti szemináriumokat is tartanak a táborban, melyeket idén is az íróiskolák után rendeznek meg délelőttönként.

A szemináriumok mellett a tábor másik fő vonulatát a délutáni programok, felolvasások, kerekasztal-beszélgetések, előadások alkotják. Évről évre jelentős alkotók, művészek is feltűnnek a tábor vendégeiként, de közben a fiatal szerzők szintén gyakran bemutatkoznak a javarészt a legfiatalabbak (felső tagozatos és középiskolás gyerekek, egyetemista fiatalok) alkotta közönség előtt. Az írókon és költőkön kívül zenészek, színészek, slammerek jelenlétére is számíthatnak a résztvevők. A HÍR-en nem csupán egymás mellett, hanem mindinkább együtt is élnek az irodalom, a zene, a színház, a slam, valamint a vizuális művészetek.

Az íróiskolák és szemináriumok vezetői Áfra János, Bezerédi Zoltán, Bíró Gergely, Csobánka Zsuzsa Emese, Szabó Imola Julianna, Szűcs János és Vörös István lesznek.

A beszélgetések résztvevői: Boldog Anna, Erős Kinga, Filip Tamás, Gaborják Ádám, Herczeg Ákos, Horváth Dorka, Juhász Tibor, Kele Dóra, Kollár Árpád, Korpa Tamás, Magolcsay Nagy Gábor, Marno Dávid, Marno János, Papp-Für János, Papp Sándor, Pion István, Rózsássy Barbara, Szálinger Balázs, Szeles Judit, Szentmártoni János, Szirák Péter, Török Péter.

Zene és slam: Fanfara Complexa, Másik oldal, Takács Nikolas, Simon Márton, Závada Péter.

A HÍR főszervezője a Hajdúböszörményben működő Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör. Az öt napos nyári esemény 2016. június 28. és július 2. között valósul meg idén, a felújított Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpontban. Jelentkezési határidő: 2016. június 3. (péntek).

A tábor részvételi díja 20.000 Ft, ami tartalmazza az íróiskolákon, társművészeti szemináriumokon és a délutáni programokon való részvételt, napi háromszori étkezést, valamint a szállást.

A jelentkezéseket a szervezők e-mailben várják a pappfur@gmail.com (Papp-Für János) vagy az anivanyai@gmail.com (Ványai Anita) címen. A részvételi díjat a 61200285-14034712-00000000 számlaszámra kell átutalni 2016. június 10-ig (péntek).  További információ: Ványai Anita (06-30/450-80-91).

 

Exit mobile version