Versenyek

Internetvers Fesztivál

Published on

Hangraforgó internetes Szakmai Fórum,
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér,
valamint a győri József Attila Művelődési Ház
2014-ben megrendezik a

VII.
INTERNETVERS FESZTIVÁLT
énekelt és megzenésített versek előadói számára.

A rendezvény egyúttal három nagy magyar költő,
Ladányi Mihály 80.Kiss Anna 75. és Zalán Tibor 60.
születési évfordulójára hívja fel a figyelmet.

A rendezők szándéka, hogy a fesztivál az Internet adta lehetőségeket felhasználva hirdesse
az élő magyar költészetet, közvetlen kapcsolatot teremtsen a költők és a verseiket megzenésítő zenészek között.

Jelentkezés a fesztiválra:

Várjuk költők, dalszövegírók jelentkezését; küldjenek énekelhető verseket, hogy a fesztivál honlapján közzétett írásaik forrásul szolgáljanak vállalkozó kedvű énekes-hangszeres
muzsikusok számára.

Várjuk olyan szólisták és kisegyüttesek jelentkezését,
akik arra vállalkoznak, hogy a fesztivál honlapján szereplő költők
e célra felajánlott verseiből komponált dalaikat
a költők és a közönség jelenlétében előadják.

(Kérjük, figyelmesen olvassák el a nevezési feltételeket!)
Jelentkezési feltételek költők és dalszövegírók számára >>>
Jelentkezési feltételek dalszerzők és előadók számára
>>>
_______________________________________________
A fesztivál időpontja:
2014. április 3-4-5.
Helyszín: József Attila Művelődési Ház
9028 Győr, Móra park 1.
______________________________________________________
A fesztivál találkozó jellegű, melynek során
költők és verséneklők között személyes, akár alkotói kapcsolat jöhet létre, és szakmai
egyeztetésre, véleményezésre, vagy hosszabb távú együttműködésre is sor kerülhet.

A fesztiválra nevezési díj nincs.
A rendezvény programjai a résztvevő költők és zenészek számára ingyenesek, de az étkezési és szálláshelyek önköltséges alapon vehetők igénybe.

A fesztivál dalairól a helyszínen hangfelvételt készítünk, melyeket a találkozó után
az előadók ésaz érintett szerzők rendelkezésére bocsátunk.

Részletes fesztiválprogrammal a beérkezett nevezések
feldolgozása után, 2014 márciusában jelentkezünk.

Tisztelettel:                

F. Sipos Bea és Faggyas László    
Hangraforgó Szakmai Fórum

dr. Horváth Sándor Domonkos igazgató
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár   
és Közösségi Tér

A korábbi találkozókról és egyéb részletekről
tájékozódni lehet a fesztivál honlapján:
www.netversfeszt.hu


 

Exit mobile version