Hírek

Hemingway bőrébe bújva

Published on

Kubai rum, szivar, és az öreg halász. Most mindenki számára elérhetővé válik az írói lét testközeli felfedezése: Ernest Hemingway családja bejelentette, hogy az irodalmi óriás tiszteletére szállodaláncot kívánnak létrehozni. Az író háza egyébként látogatható Key Westen.

A Hemingway Hotels és Resortsba olyan szállodák fognak tartozni, melyek visszatükrözik az író életét, és képesek visszaadni Hemingway életmódjának legfontosabb, legjobb momentumait.

Az irodalmi óriás rendkívül sűrűn utazott, az első világháború kezdetén fogta magát, és elhagyta az USA-t Olaszországért, majd keresztül-kasul utazott Európában, Afrikában és a karibi térségben, mielőtt hazatért volna hazájába, ahol 1961-ben öngyilkos lett.

Természetesen mindegyik hotel olyan helyszínen lesz, ami valamiképp az író életéhez kapcsolódik – közölték a rezortokat tervező cégnél. Nem sima szállásokról lesz szó, hiszen számos program várja majd a vendégeket. Kalandos sportprogramokon, illetve kulturális eseményeken lehet részt venni, például irodalmi túrákon, a bárokban pedig át lehet élni az író alkoholmámoros kilengéseit.

A szállodák négycsillagos vagy afölötti színvonalú szolgáltatást nyújtanak, az éttermek pedig abszolút a helyi, autentikus konyha fogásait részesítik előnyben.

Hemingway bejárta az egész világot. Fiatalon az olasz fronton szolgált, majd Párizsba, aztán ismét az Egyesült Államokba költözött. 1933-ban Mombaszába (Nairobi) utazott, azután Kenyába, majd Tanzániába. Serengetiben vadászatnak szentelte idejét. Az 1935-ben kiadott „Green Hills of Africa”, „The Snows of Kilimanjaro” és a „The Short Happy Life of Francis Macomber” című írásait egytől egyig afrikai kalandjai inspirálták. 1937-ben Hemingway Spanyolországba utazott hogy tudósításokat küldjön a spanyol polgárháborúról az Alliance nevű északamerikai újságnak. 1938-ban kiadták a The Fifth Column című egyetlen színdarabját, és 49 novelláját The Fifth Column and the First Forty-Nine Stories címen.

Amikor az Egyesült Államok 1941. december 7-én belépett a második világháborúba, Hemingway egy ideig részt vett a tengerészeti hadviselésben Kuba partjain. 1944-ben Angliába telepedett át, mint haditudósító. Részt vett a normandiai partraszállásban, ahol újra megsebesült. Elsőként vonult be Párizsba egy francia partizáncsapat parancsnokaként, amiért előbb parancsmegszegés miatt haditörvényszék elé állították, majd végül is kitüntették. Miután a háború véget ért, visszatért Kubába.

Az 1950-ben írt „A folyón át a fák közé” (Across the River and Into the Trees) című regényét kedvezőtlen kritika fogadta. 1953-ban Pulitzer-díjat kapott Az öreg halász és a tenger című kisregényéért. Egy évvel később megkapta az irodalmi Nobel-díjat, amit személyesen nem tudott átvenni, mert 1954-ben repülőgépével lezuhant Afrika fölött. Bár komoly sérüléseket szenvedett, a balesetet túlélte.

Hemingway és felesége, Pauline Pfeiffer 1928-ban költözött Key Westre, az Egyesült Államok legdélebbi szigetvárosába. Innen mindössze 90 mérföld Kuba. Háza ma múzeum, bárki által látogatható, a Magyar Versmondók Egyesületének vezetői többször jártak a múzeumban. Lutter Imre Hemingway írógépét is használta, amit külön film örökített meg. A házban több tucatnyi macska él. Az írónak szokása volt név szerinti sírban eltemetni az elpusztult macskák tetemét. Ezt a hagyományt ma is folytatják. Nagy kérdés, hogy a tervezett szállodaláncban lesz-e hely az állatoknak is.

Exit mobile version