Események

Győri Versmondó Stúdió

A Magyar Versmondók Egyesülete Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete 1998-ban alakult meg. Ekkor kezdte meg munkáját a Versmondó Stúdió, az egyesület bázisintézményében, a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban.

Published on

Tagjai: általános, középiskolás és főiskolás versmondók, akik rendszeres továbbképzéssel, képzett tanárok, versmondók irányításával ismerkednek az előadó-művészet rejtelmeivel. A Stúdiónak jelenleg 19 nyilvántartott tagja van. A Stúdió tagjai eddig is eredményesen szerepeltek a különböző helyi, megyei, országos versmondó versenyeken. Közreműködnek az iskolai, városi ünnepségeken, valamint az Egyesületünk által szervezett rendhagyó irodalom órákon, író-olvasó találkozókon, könyv-bemutatókon.

A hetenkénti, rendszeres foglalkozások keretében a Versmondó Stúdión belül folyó műhelymunka erősítésével (műelemzés, beszédtechnikai képzés, előadó-művészeti eszközök tanítása stb.) a Stúdió tagjait intenzív munka segítségével a versmondó versenyeken való eredményes szereplésre készítik fel az Előadóművész Stúdió tagjai. A Versmondó Stúdió legjobbjai az Előadóművész Stúdió utánpótlását adják. Közülük 5-8 fő rendszeresen közreműködik a megye és a határon túli rendhagyó irodalom órák programjaiban.

A Versmondó Stúdió mindenkit szeretettel vár szerdánként 17- 19 óra között a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban (Győr, Czuczor G. u. 17.).

A stúdió munkájában bárki részt vehet 10 éves kortól kezdve.
Hozd magaddal gépelve, vagy olvasható írással rögzített versedet, prózádat. Segítünk a felkészülésben: szövegértelmezésben, előadás kidolgozásában.

(Kivételes esetben, ha „hihetetlenül” tehetséges vagy, lehetsz fiatalabb is!)

Szaktanácsot adnak az Előadóművész Stúdió tagjai, pedagógusok, előadóművészek, gyakorlott versmondók.

Exit mobile version