Hírek

Feltárják García Lorca sírját

Published on

Habár a költő és drámaíró utódai beleegyeztek a DNS-mintavételbe, azzal továbbra sem értenek egyet, hogy eltávolítsák a művész maradványait a tömegsírból, amely a feltételezés szerint nyughelye lett és külön sírba nem szeretnék temettetni.

A költő hozzátartozói azzal magyarázták elzárkózásukat a maradványok elmozdításától, hogy „Lorca az összes áldozat jelképe lett, hiszen mindannyiuknak közös sors jutott”, és ezért nem akarják, hogy elválasszák őt a többi granadai áldozattól.

Ugyanakkor kérelmezték a maradványok azonosítását, és a felettük való rendelkezési jogot, amennyiben mégis sor kerül az exhumálásra.

García Lorcával 1936-ban, a polgárháború kezdetén végeztek a fasiszta Franco tábornok katonái Granada közelében, Alfacarnál. Az andalúziai hatóságok szeptemberben fogtak neki a feltételezett tömegsír feltárásának az egyik kivégzett áldozat, Dioscoro Galindo tanító hozzátartozóinak kérésére. Korábbi kutatások szerint kettőjükön kívül még két anarchista torreádor nyugszik a sírban.

A magyar lírában Radnóti Miklós így emlékezett a költőtárs halálára:

Mert szeretett Hispánia
s versed mondták a szeretők, –
mikor jöttek, mást mit is tehettek,
költő voltál, – megöltek ők.
Harcát a nép most nélküled víjja,
hej, Federico García!

(1937, Federico García Lorca)

Exit mobile version