Hírek

Emlékkiállítás Arany Jánosról

Published on

Arany János személyes tárgyait mutatja be a debreceni Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban megnyílt “…mikor bekukkant Debrecenbe…” című kiállítás. Az érdeklődők a költő íróasztala, tintatartója, írómappája, kalapja és levelei mellett azt a fotelt is láthatják, amelyben meghalt.

Az Arany János Debrecen és Nagyszalonta kapujában alcímű tárlat megnyitója kapcsán Török László, Nagyszalonta polgármestere hangsúlyozta: Nagyszalonta és Debrecen Arany János életében egyaránt kitüntetett szereppel bírt. Emlékeztetett arra, hogy a később híressé lett diák a nagyszalontai iskolából került a debreceni Református Kollégiumba, ahonnan útja ismét visszavezetett szülőhelyére.

Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere hozzátette: a két várost összeköti a közös múlt Arany életében. A mostani kiállítás az egyik első lépés Debrecen és Nagyszalonta kulturális együttműködésében, a települések közötti kulturális turizmus lehetőségeinek feltárásában, a közös turisztikai termékek kialakításában. Megemlítette, hogy a kiállításhoz kapcsolódva február 2-án Toldi estéje címmel irodalmi műsort tekinthetnek meg az érdeklődők Debrecenben.

A megnyitón Dánielisz Endre nagyszalontai helytörténész szenvedélyes hangú előadásban mutatta be a kiállításnak a szalontai Arany Emlékmúzeumból érkezett darabjait, legtöbbjükhöz egy-egy fennmaradt anekdotát is kapcsolva. A február 10-ig megtekinthető tárlat anyagát a nagyszalontai mellett a debreceni Déri Múzeum, a Református Kollégium Nagykönyvtára, a Tiszántúli Református Egyházkerület levéltára, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár és a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatták.

(forrás: MTI, kultura.hu)

Exit mobile version