Hírek

Elhunyt Csurka László

Published on

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Csurka László Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja. A színművész halálhírét fia, Csurka Gergely közölte június 17-én Facebook-oldalán.

Csurka László 1936. január 21-én született Budapesten. Édesapja Csurka Péter író, édesanyja Bodnár Erzsébet, bátyja az író-politikus Csurka István – olvasható a művészről a Nemzeti Színház honlapján. Mint írják, Csurka Lászlót 1955-ben politikai okokból eltávolították a Színházművészeti Főiskoláról. Ezután 1955 és 1958 között a kaposvári Csiky Gergely Színház segédszínésze volt, majd egy évadot a fővárosi Déryné Színháznál töltött. 1959-től 2000-ig a Nemzeti, 2000 és 2012 között a Pesti Magyar Színház, majd 2018-tól ismét a Nemzeti Színház tagja volt.

Rendezései között volt Csurka István Majális (1988) és Dancs István Sze-ku-kák (1990) című műve. Színpadi szerepei mellett számos filmben és tévéjátékban játszott, rendkívül népszerű szinkronszínész, Bud Spencer magyar hangja is volt. Rádiós szerepei közül ismertségben kiemelkedik a Szabó család Lacijának megformálása, a szerepet a karaktert korábban megformáló Garics János 1984-es halálát követően a sorozat 2007-es befejezéséig játszotta.

(forrás: szabolcsihir.hu)

Exit mobile version