Vasárnap halt meg Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. A 2022-ben diagnosztizált ALS-betegséggel küzdő író halálhírét Szöllősi Mátyás közölte.
Negyvenéves korában, hosszan tartó betegség után vasárnap elhunyt Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. Az ismert könyvkritikus évek óta amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS) küzdött, írta a Telex.hu.
A halálhírt Szöllősi Mátyás író, fotóriporter közölte. Bejegyzésében úgy fogalmazott, Bak Róbert méltósággal viselte gyógyíthatatlan betegségét, írásaival pedig sokakat ösztönzött és bátorított.
„A kortárs irodalom és a teljes magyar olvasóközösség hihetetlenül sok mindent köszönhet neki. Egy pótolhatatlan, nagyszerű ember távozott el” – írta.
Bak Róbert a Telex Kultúra, majd a Karakter rovatának szerzője volt, emellett a betegsége tapasztalatait feldolgozó versei az Ameddig elhiszem című kötetben jelentek meg. Munkabírását és az olvasás iránti szenvedélyét mutatja, hogy egy 2025-ös cikkében arról írt, december 10-ig 214 könyvet és nagyjából 56 000 oldalt olvasott el abban az évben.
Forrás: facebook.com
A betegség első jelei 2020-ban jelentkeztek nála, 2022 őszén diagnosztizálták ALS-szel. Egy korábbi interjúban a halandósághoz fűződő viszonyáról is beszélt. „Az ember az egyetlen faj a világon, amely tisztában van saját halandóságával, és amely néha ugyan hajlandó elgondolkodni mások halálán, de a sajátján szinte soha. Van bennünk valamilyen belső blokk, ami ezt nem engedi” – fogalmazott.
Saját bevallása szerint miután túljutott a halál mint teljes megsemmisülés ijesztő gondolatán, egyfajta daccal fordult az élet felé.
„A fenét, inkább jól érzem magam, amennyire csak lehetséges.”
A betegséggel járó kényszerű bezártságban is talált kapaszkodót. Úgy vélte, „hogyha valaki annyira szeret olvasni, mint én, az hasznosan is fel tudja használni a nyakába szakadt rengeteg szabadidőt, mert így elolvashat mindent, amit csak szeretne.”
Bak Róbert 1985-ben született Berettyóújfaluban, ahol először a helyi kultúrházban dolgozott, majd magyar szakos pedagógusként tanított. Könyvkritikái az Ekultúrán és a szeged.hu oldalon is megjelentek, a moly.hu-n pedig giggs85 néven több mint kétezer könyvértékelést írt.