Hírek

Elhunyt a román költészet jelese

Published on

Életének 90. évében elhunyt Nina Cassian román költő, műfordító, esszéíró, dalszerző, a kortárs román költészet egyik legjelentősebb alkotója – adták hírül a csütörtöki román lapok. Fordításai is jelentősek, költészetét Amerikában is elismerés övezte.

Az 1924-ben Galacon (Galati) született, több mint ötven verses- és esszékötetet publikáló, 1985-ben emigrált művészt New York-i otthonában érte halál.

Brassói és bukaresti irodalmi, festészeti, színi és zenei tanulmányai után 1947-től a román fővárosban dolgozott lapszerkesztőként és irodalomtanárként.

Irodalmi pályafutása a dekadencia és szürrealizmus jegyében indult 1947-ben, majd egy nyolcéves “kitérőt” tett – ahogy maga írt róla – a “proletkult” költészetben. Lírája, egyéni hangja 1956 után teljesedett ki, párhuzamosan kísérletezett és alkotott maradandót a modernizmus és a gyermekirodalom terén.

1985-ben egy alapítványi ösztöndíjjal vendégtanári körutat tett Amerikában: ekkor értesült egy közeli barátja, a rendszert nyíltan bíráló Gheorghe Ursu mérnök letartóztatásáról és haláláról, és úgy döntött, nem tér vissza az országba. Könyveit a Ceausescu-diktatúra betiltotta, a könyvtárakból kivonta.

Jelentősek Shakespeare, Bertold Brecht és Moliere fordításai, költészetét Amerikában is elismerés övezte.

Nina Cassian legszebb versei magyarul is megjelentek különböző kortárs antológiákban, folyóiratokban, illetve a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadó szerzői kötetében.

Amerikai hírforrások szerint tisztelői jövő héten vesznek búcsút Nina Cassiantól New Yorkban, majd hamvait Romániában helyezik örök nyugalomra.

(forrás: MTI, prae.hu)

Exit mobile version