Hírek

Búcsú a Nagyérdeműtől

Published on

A Szegedi Egyetemi Színház társulata 2003 nyarán alakult, a húszfős együttes tagjai nagyrészt egyetemisták és főiskolások. A kísérletező társulat az elmúlt hét évben tucatnyi produkciójával száznyolcvanöt alkalommal lépett színpadra, és számos fesztivál-elismerést is szerzett.

Az anyagi és infrastrukturális feltételek hiánya azonban nem teszi lehetővé a további működést – közölte Czene Zoltán művészeti vezető.

A minifesztivál első napján a Csokonai Vitéz Mihály műve alapján készült Karnyóné című zenés komédiát játsszák, szerdán a József Attila-díjas Simai Mihály születésnapjára készített A félszárnyú tündérek völgye című zenés mesejátékot mutatják be, csütörtökön a Gyurkó László és Vészi Endre műve nyomán született Szerelmesek és Don Quijoték című színjátékot adják elő, a záró előadás pedig a Darvasi László Stern úr című novellájából írt Argentína lesz.

Exit mobile version