Hírek

Az első magyar színházi fesztivál New Yorkban

Published on

Több, mint 60 magyar színházcsináló és zenész tölthetett el 10 napot Amerikában a k2 Színház szervezésében.


A Hungary Live Festival létrehozásának ötlete a k2 Színház társulatában, azon belül is Boros Anna színésznőben fogalmazódott meg. Az alkotóközösség 2016 szeptemberében utazott New Yorkba, hogy a készülő – Holdkő című – előadásukhoz anyagot gyűjtsenek a kint élő, 1956-ban emigrált magyarok személyes beszámolói alapján.
A Fesztivál programjában színházi előadások, koncertekből, felolvasó színházi est, workshop és szakmai beszélgetések is szerepeltek. Az érdeklődő nézők láthatták többek között az Örkény István Színház A Dohány utcai seriff című előadását, a k2 Színház Holdkő című kísérleti előadását. Minden program angol nyelven vagy felirattal volt élvezhető a külföldi nézők számára.
A projekt hosszú távú célja, hogy kétéves rendszerességgel kerüljenek ki Magyarországról színházi előadások, ezzel elősegítve a kortárs magyar művészet terjesztését a nagyvilágban. A kezdeményezés egyedülálló, hiszen New Yorkban ezt megelőzően még soha nem volt magyar színházi fesztivál.

„Amióta 2011-ben a Cseh Tamás emlékkoncertünkkel kint jártunk, azóta érzem, hogy szeretnék minél több művészt, művészetet kivinni. Tavaly például az Örkény Színházban már épp nem futó Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre című előadással jártunk kint- ami tulajdonképpen már ennek a mostani projektnek volt a része. Azt hiszem, ez a mostani fesztivál tulajdonképpen ehhez a kilenc éves folyamathoz tartozik. Összeállt egy olyan csapat, amelyikkel elhittük, hogy igenis, ez lehetséges! – és most tartunk ott, hogy ez tényleg lehetséges: most tartunk épp ott, hogy ez az álom egyszer csak éppen megvalósul! (…)
Még most is munkál bennem a kétely, hogy simán megtörténhet az is, hogy hatalmas bukta lesz ez az egész. Azon vagyunk, hogy minél több amerikai és magyar közönséget csábítsunk el a fesztiválra. Fel kell kavarni az állóvizet, és hiszem, hogyha ilyen sokan és ilyen sokféle dologgal megyünk, akkor van esélyünk arra, hogy ezzel az ottani közösség életében jó értelemben vett változás indulhasson el.

Erdélyi Adriennel együtt dolgoztuk ki a programot, hogy mi is lenne az, amit erre az első alkalomra érdemes lenne kivinni. Arra jutottunk, hogy ezt a mostani fesztiválhetet az emlékezés köré építjük majd fel, ezért is viszünk ki a holokauszttal, ’56-al kapcsolatos előadásokat is – kezdetnek ez a téma talán alkalmas lehet arra, hogy kapcsolódási pontokat találjunk egymással. Hogy aztán a következő, két év múlva esedékesen majd milyen téma lesz, azt még nem tudjuk” – nyilatkozta a fesztivál előtt a Pótszékfoglalón Boros Anna a fesztivál főszervezője.

(forrás: szinház.hu)

 

 

Exit mobile version