Hírek

Avar István, a Nemzet Színésze elhunyt

Published on

2014-ben Avar István a harmadik a Nemzet Színészei közül, akitől el kellett búcsúznunk. Áprilisban Szabó Gyula, most pénteken pedig Sztankay István csukta le örökre a szemét.

Avar István, csak úgy, mint Szabó Gyula  és Sztankay István , hosszú betegeskedés után hunyt el. A színművészt családi körben érte a tragédia, temetéséről később gondoskodnak majd. 84 éves volt.

Avar István 1931. március 20-án született Egercsehin. 1949-ben iratkozott be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, később, 1954-ben diplomát is szerzett. Ezután a Pécsi Nemzeti Színházhoz szegődött, 1960-tól a Madách Színház tagja, 1966-tól a Nemzeti Színház színésze volt, majd nyugdíjba vonulásáig, 1993-ig ismét a Madách Színház tagja, halálakor pedig a Pesti Magyar Színház társulatához tartozott.

Avar István pályafutása alatt a drámairodalom legnagyobb szerepeit játszhatta el, nagysikerű előadások résztvevője volt.
Színpadi szerepei mellett számos magyar film és tévéjáték főszereplője volt (Vasvirág, Két emelet boldogság, Párbeszéd, A fekete város, Mocorgó, Égi bárány, Álmatlan évek, Hamis a baba). A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színpadi beszédet tanított, 1973 és 1990 között pártonkívüliként országgyűlési képviselő volt, emellett tagja a parlament kulturális bizottságának.

Művészi munkáját 1963-ban és 1969-ben Jászai Mari-díjjal, 1975-ben Kossuth-díjjal ismerték el. A kiváló művész címet 1980-ban nyerte el, 2001-ben, Sinkovits Imre halála után a nemzet színészévé választották. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal 2007-ben kapta meg.

Nyugodjon békében!

 

Exit mobile version