Hírek

Aranyalma László Zsoltnak

Published on

László Zsolt Jászai Mari-díjas színművésznek ítélte oda a közönség a Fejér Megyei Hírlap által alapított Aranyalma-díjat. Tizenegyedik alkalommal kérte arra olvasóit a Fejér Megyei Hírlap, hogy szavazzák meg az év színésze díj elismerést az elmúlt színházi év kiemelkedő teljesítményei alapján.

Ezúttal a székesfehérvári Vörösmarty Színház négy művészét tartották érdemesnek a díjra: Radnay Csillára, Földes Eszterre, Gáspár Sándorra és László Zsoltra lehetett szavazni egy hónapon keresztül a lapból kivágható szavazószelvényen vagy az internetes szavazófelületen.

László Zsolt (forrás: szinhazkolonia.hu)

A közönség szavazatai alapján az idei év legjobb színészének választott László Zsoltot a voksolók 39 százaléka tartotta a legjobbnak, a sorban őt Radnay Csilla követi 22,5 százalékkal. László Zsolt, aki számtalan közönségdíjat vehetett át pályafutása során, úgy fogalmazott, megtiszteltetés számára minden elismerés.

„Egyáltalán nem számítottam rá, mivel Székesfehérváron A Mester és Margaritát leszámítva két, nyolcvan férőhelyes stúdió előadásban játszottam a tavalyi évben. Jó látni, hogy a közönség figyeli és pozitívan értékeli a teljesítményemet, de hazugság lenne azt mondani, hogy ez csak a fehérváriaknak köszönhetem. Biztos vagyok benne, hogy sok fővárosi színházlátogató is voksolt” – mondta a Népszavának László Zsolt.

A művész, aki a Klubrádiónak is hangja, hozzátette, az Alföldi-korszak utolsó éveitől kezdve egyre többen szólítják le az utcán. Szabó Zoltán, a Fejér Megyei Hírlap újságírója elmondta, a díjátadásra várhatóan jövő hónap elején kerül sor egy székesfehérvári újságíróbálon.

 

(forrás: Népszava)

 

Exit mobile version