Hírek

A versmondás, mint Hungarikum

Published on

Hévíz Város Önkormányzatának képviselőtestülete a Gróf I. Festetics György Művelődési Központot bízta meg azzal, hogy hozza létre és működtesse a Hévízi Értéktár Bizottságot, melynek feladata volt a helyi értéktár létrehozása, a Hungarikumok összegyűjtése, felemelése.

A rendezvény annak állít emléket, hogy a költő 1949-ben Hévízen, a Keresztes apácanővérek Szent Józsefről elnevezett panziójában lakott. Itt keletkezett verseiben, amiket egy kockás füzetbe írt, elsősorban a hévízi tóról emlékezik meg.  A verseny megrendezésének kezdeményezője és szervezője Király Erika Radnóti-díjas versmondó, a Hévízi Művelődési Központ munkatársa. A jelentkezők száma évről-évre nő, közülük kerül kiválasztásra a résztvevők köre. A verseny szakmai támogatója a Magyar Versmondók Egyesülete.  A rendezés során a Művelődési Központ minden tekintetben a legmagasabb színvonal biztosítására törekszik. A zsűri tagjai a hazai színművészet versszerető hírességei, akik hozzáértéssel, valamint a versek ismeretével és szeretetével végzik munkájukat.

A verseny minden évben irodalomtörténeti és színpadi rendezvénnyel egészül ki. A hazai irodalmi élet aktualitásait mutatják be az előadók. Fontos szempont a zenei produkciók megjelenítése, hiszen a zene a költészet megismertetésének egyik jelentős eszköze. A rendezvényről minden évben film készül, amely felidézi az esemény hangulatát is.

A verseny helyszínei a Városi Könyvtár és a Szent András Gyógyfürdő Kórház Kultúrterme. Fontos szempont a díjazás tekintetében, hogy minden évben élménnyel, azaz utazással jutalmazzuk a győzteseket.

1969. július 20-án Neil Armstrong elsőként lépett a Hold felszínére, és a következőt mondta: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”

Ugyanezt mondhatjuk akkor, amikor a „Te meg a világ” című Szabó Lőrinc Nemzeti vers- és prózamondó verseny a Hévízi Értéktár Bizottság javaslata alapján a Helyi Értéktárba került. Az első lépés Hévíz érdeme, amely példaértékű és hatalmas ugrás, hogy a versmondás végre elfoglalja méltó helyét a Hungarikumok sorában.

Az erről szóló oklevelet Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke vette át személyesen, Hévízen.

Felhívással fordulunk a versmondóinkhoz, a költészet szerető emberekhez, hogy településükön a  Helyi Értéktárat gondozó bizottságoknak javasolják a versmondó versenyek és kiemelkedő események felvételét a az értéktárba.

Kérjük, hogy kezdeményezésüket jelezzék egyesületünknek a magyarversmondok@gmail.hu címen.

Exit mobile version