Hírek

Wass Albert a színpadon.

Published on

Wass Albert a színpadon: különleges versszínházi bemutató született a Magyar Versmondók Egyesülete és az Escargo Hajója koprodukciójában

A 2024–2025-ös évad egyik legizgalmasabb színházi vállalkozása valósult meg a Magyar Versmondók Egyesülete és az Apolló Kulturális Egyesület Escargo Hajójának együttműködésében: a két műhely egy Wass Albert-mű színpadi adaptációját hozta létre, kifejezetten versszínházi eszközökkel, a nagyepikai hagyomány és a modern színházi forma találkozásából.

Az Első Magyar Versszínház védjegyének számító pódiumi-zenés-mozgásszínházi nyelv most is intenzív jelenléttel formálta át az eredeti mű világát. A rendezést a Radnóti- és Csokonai-díjas Wiegmann Alfréd jegyzi, aki évtizedek óta formálja a versszínházi műfajt, ezúttal pedig az erdélyi hegyek szikár, tiszta és mitikus tájában teremtett új színházi univerzumot. A dramaturg, Alapi Tóth Zoltán rendező szövegdramaturgiai pontossággal építette újra Wass Albert világát, úgy, hogy a mű lírai ritmusa, a nyelv tisztasága és a drámai sűrűség egyaránt megmaradjon. A szerepeket különleges formában álmodta meg a dramaturgia: Nucát, a különleges képességekkel rendelkező látóasszonyt nem egy, hanem négy színész formálta meg, akik egyszerre voltak színpadon. Hozzájuk két fiatalember csatlakozott. 

A történet középpontjában a természetbe húzódó, békére vágyó hegyi emberek állnak, élükön a minden elemben otthonosan mozgó Tóderikkel és a tizenkét éves Nucával. Az előadás látványvilágát a természet négy alapeleme hatja át: fa, víz, föld és tűz, amelyek az emberi sorsokkal együtt formálják a színpadi jelenlétet. „Még a levegőnek is ünnepi illata van” – ez a Wass-i mondat szinte díszleté épüléssé vált, hiszen a produkció valóban olyan, mintha egyetlen mély levegővétel erejéig a néző is a hegyek közé költözne.

A főpróbákra az FMH-ban került sor, intenzív tréning közepette, amelyeket Borbély Sándor színművész, rendező tartott. A bemutató hosszas előkészítő munka eredménye volt: a színészek mozgásszínházi és beszédtechnikai tréningeken vettek részt, az alkotók hónapokon át finomították a dramaturgiát, a koncepcióhoz pedig olyan természetes anyagokból épített látvány társult, amely a hegyi közeg hitelességét erősítette. A fény- és hangterv külön réteget adott a darabnak: nem csupán megjelenítette, hanem érzékeltette is a természet jelenlétét, a magányt, az emberek közti láthatatlan feszültségeket.

A budapesti bemutatót követően a produkció Pécsett is teltházzal futott. A közönség visszajelzéseiben kiemelte az előadás érzékenységét, atmoszféráját és azt a ritka színpadi élményt, amelyben a lírai szépség, a színházi jelenlét és a természet mélysége különleges egységet alkot. A nézők sokszor úgy távoztak az előadásról, hogy – saját szavaikkal – „egy kis időre megváltozott körülöttük a világ”.

A koprodukció nemcsak művészi szempontból lett jelentős, hanem stratégiai értelemben is. A Versszínház repertoárjába illeszkedő előadás hosszú távon is játszható, iskolák, kulturális intézmények és fesztiválok érdeklődésére is számot tart, és olyan közösségi értéket képvisel, amely túlmutat a szezonális bemutatókon. A két társulat együttműködése példát ad arra, hogy a klasszikus magyar irodalom kortárs formában is képes élő, eleven, gondolkodásra késztető színházi élményt teremteni.

A bemutatóval a Magyar Versmondók Egyesülete ismét bizonyította, hogy a versszínház nem pusztán műfaj: közösség, hagyomány, identitás és kulturális küldetés. A produkció pedig újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar líra színpadon is képes hallhatóvá, láthatóvá és átélhetővé válni, ha a megfelelő alkotók, szervezetek és eszközök találkoznak a megfelelő pillanatban.

Az előadás létrejöttét a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta.

Exit mobile version