Hírek

Újabb írói siker, ezúttal Kínában

Published on

Sóvári Mónika Szerelmem, Sanghaj című könyvét is meghívták Kína egyik legnagyobb irodalmi fesztiváljára, ahol a magyar írónő könyvének angol kiadását ünneplik. A Sanghaji Irodalmi Fesztiválon 60 külföldi író és költő mutatkozik be, a világ 15 országából.

2011. március 4. és 20. között, immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Sanghaji Nemzetközi Irodalmi Fesztivált. A Fesztivál Kína művészeti naptárának egyik legfontosabb és legjelentősebb eseménye, különösen a Kínában élő, angolul beszélő közönség számára kiemelkedő jelentőségű esemény; meghívott vendégei a világ legfontosabb irodalmi – többek között a Man Booker, National Book Award for Fiction, illetve a Miles Franklin award – díjainak nyertesei.

A rendkívüli népszerűségnek örvendő irodalmi és kulturális fesztivál civil kezdeményezésként indult útjára 2003-ban, elsősorban olyan külföldi és kínai szerzők műveinek bemutatásával, aki szorosan kötődnek Kínához és Ázsiához.

A rendezvénysorozaton 2011-ben közel 60 külföldi író és költő mutatkozik be, a világ több, mint 15 országából. 2009-ben, a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával kitüntetett, József Attila-díjas írónő, Tóth Krisztina személyében először volt magyar szerző vendége a rangos ázsiai irodalmi fesztiválnak. 2011-ben Magyarországról egyedül Sóvári Mónika könyve kapott meghívást, akinek a Szerelmem, Sanghaj című könyve a Fesztiválon jelenik meg angol nyelven.

Sóvári Mónika évekkel korábban Magyarországon újságíróként dolgozott, 2008-ban családjával azonban a világ egyik legnagyobb és legnépesebb városába, Sanghajba költöztek. A bükki kisfalu után valóságos sokként érte Sóvárit a sanghaji forgatag. Meg kellett ismernie és el kellett fogadnia a tömeget és a világ egyik vezető hatalmát, meg kellett változtatnia beidegződéseit, és meg kellett találnia a kapcsolatot önmaga és az idegen hely között. Úgy gondolta, hogy ehhez a kultúra verhet elsőként hidat.

Az őt ért kulturális sokk feldolgozásában az írást hívta segítségül. Leírt és megfogalmazott mindent, amit érzett, amit gondolt és megélt. Az írás gyógyító erejének köszönhetően később Sóvári Mónika megtalálta Sanghaj valódi szépségét. Elfogadta a kulturális különbségeket, és felismerte, hogy Sanghaj egy békés nyugodt, nagyon is élhető város. Ahol az emberek kedvesek, agressziómentesek, béke és nyugalom van éjjel és nappal egyaránt.

Az így elkészült könyvben tulajdonképpen a beilleszkedés azon stációit vette sorra, amiken keresztül végül eljutott oda, hogy nagyon is kézzelfoghatóan és valóságosan szerelmes lett Sanghajba. A szerző izgalmas önéletrajzi művéből megismerhetjük a kínai emberek és egy kínai nagyváros mindennapi életét. A könyvből megtudhatjuk például azt is, hogy miért nincs négyes asztal. A magyarázat egyszerű: a négyes és a halál ugyanaz a szó a kínai nyelvben. Így nem szeretik a négyest. A szállodákban nincsen negyedik emelet, és azokért a telefonszámokért többet kell fizetni, amelyekben nem szerepel a négyes szám.

A 2010 nyarán megjelent könyv kedves világa, humoros hangvétele és hitelessége miatt nagyszerű olvasmány az ázsiai kultúra iránt érdeklődők számára.
További információ a www.szerelmemsanghaj.hu oldalon.

 

Exit mobile version