Tandori 75

Hetvenötödik születésnapját ünnepelte a kortárs magyar költészet egyik legfontosabb alakja, Tandori Dezső. A Petőfi Irodalmi Múzeum egész napos ünnepséget szentelt a költőnek, a Tandori-életműhöz hasonlóan gazdag programmal: kiállítással, zenével, versmondással, fölolvasással, koccintással, fogadással, könyvvásárral, gyerekfoglalkozásokkal.

Természetesen senkitől nem várták el, hogy mindent végigüljön, sokan mégis bevállalták a maratoni rendezvényt, és már délután négytől bevették magukat a múzeumba, majd a kamarakiállítással, a gyerekprogramok szemlélésével meg persze némi süteménnyel foglalták el magukat. A díszteremben a pódiumon fölállított vetítővászonról a költő rezzenéstelen arca nézett szembe közönségével – ha már maga az ünnepelt nem lehetett jelen. De hamarosan összegyülekeztünk, és megelevenedett a terem, ahogyan némi késéssel ugyan, de fölállt az (immár négy tagot számláló) Kosbor Trió. Az összesen nyolc hangszeren előadó zenekar – Tarján Tamás szavaival élve, aki a szünetekben mondott köszöntőt és egyben bevezetőt is az elkövetkező számokhoz – a magyar irodalom megzenésítésére esküszik, mégis szokatlan vállalkozás volt számukra a Tandori-szövegek dalba öntése, és sok közülük itt hangzott el első alkalommal közönség előtt. Az előadott dalok között szerepelt a Töredékek, a Vasút, a Madárzsoké, az Üzenet és a Régi-új is – ez utóbbi kapcsán megtudhattuk, hogy Tandori elsősorban „balladás költőnek” véli magát, amint az friss művében, az Elérintések – Tandori light című kötetben is olvasható, amely kifejezetten erre az alkalomra jelent meg.

Tarján a költő indulásáról is beszélt, mindenekelőtt az első két kötetről. Az 1968-as Töredék Hamletnek eredetileg az Egyetlen címet viselte volna, amelyet azonban nem engedélyeztek. Ugyanígy járt 1973-ban az Egy talált tárgy megtisztítása, amelynek címe Arthur Rimbaud a sivatagban forgat lett volna. De nem csak a cenzúra részéről érte kritika: jó néhány kortársa fölhánytorgatta, hogy nem foglalkozik országos problémákkal, hanem képes inkább a verebekről írni. Tarján ehhez kapcsolódóan személyes adalékkal is szolgálhatott: egy írótáborban a tábortűz mellett próbálták kisütni, mit kellene tenni ahhoz, hogy Tandori ne a verebeket tekintse inspirációnak.

A kortársi érdeklődést az is szította, hogy sokan álnévnek, gyűjtőnévnek tekintették a Tandorit, és úgy vélték, ilyen nevű költő nem is létezik. Tandori rejtőzködő természete, rejtjelezett szövegei nagyban hozzájárultak ennek a városi legendának az elterjedéséhez. Játékmedvék, madarak, lóverseny, popzene: mindenre és mindenkire kiterjedő figyelem, egyben hermetikus elzárkózás a közélettől. A költő poétikáját átható szolidaritásérzet, szeretet szorosan összefonódik a gyarlóságtól való idegenkedéssel. Ez a mizantróp emberbarátiság sohasem istenkereső, csak „ittenkereső”. Tarján ismét saját történettel szolgált: Reményivel közösen írt paródiájuk véletlenül Tandori saját neve alatt jelent meg az ÉS-ben. Tandori jól mulatott az eseten, és a Sakkozók Világszövetségének jelmondatával válaszolt: „gens una sumus”, azaz egyformák vagyunk – költők, írók, olvasók, irodalommal foglalkozó emberek: nincs köztünk különbség.

Tarján szerint Tandori a magyar irodalom extrémsportolója; nem csupán író, költő és műfordító, de képzőművész és performer is. Azt a nyelvet keresi, amelyen elmondhatjuk, hogy már nincs nyelvünk. Extremitásai, kísérletei mindig teret engednek a humornak is, ez alól saját maga sem kivétel: irodalmi termését – eddigi megjelent közel 200 művét – ugyanis centiméterben méri. Ma a huszonhatodik méterét ünnepelhettük a szerzőnek, aki saját megfogalmazása szerint „vándor napóra, nem tesz mást: mutat”. Azt azonban úgy, mint senki más.

A Tandori krétarajzaiból összeállított kamarakiállítást fél hatkor nyitotta meg Wernitzer Julianna irodalomtörténész. Megállapítása szerint Tandori a műveiben mozog a fizikai valóság helyett: a folyamatos mozgást, metamorfózist és a rajtuk keresztül is érződő állandóságot kísérelte meg ábrázolni. Dobossy Gyula, a Magyar Írószövetség elnöke, a rilkei „megfogalmazott lét”-et említette vezérelvként, amely érzelmi-filozófiai alapozást nyújt a képeknek. A Tandori-művek érthetetlenségére a Tandori-művek olvasása a legjobb gyógymód, jelentette ki, és alighanem hasonlóan lehet a rajzaival is. A köszöntő után kortárs fiatal költők adták elő saját, Tandori inspirálta műveiket, köztük Szabó Marcell, Závada Péter, Győrfi Ákos, kabai lóránt és Szőcs Petra. Az előadók egyúttal azt az idézetet is fölolvasták, amely megihlette őket, kabai pedig Tandori egyik szövegéhez írt párverset. A megnyitó után koccintás és rövid szünet következett, hogy mind a közönség, mind az előadók kifújhassák magukat.

Az est utolsó programpontja volt a tulajdonképpeni „irodalmi est”: Tandori születésnapi köszöntése volt kortárs költők, írók és Fodor Tamás szavalóművész részvételével, Margócsy István vezetésével. Bojtár Endre, Tandori régi barátja a 2000 szerkesztősége nevében mondott köszöntőt, amelyben elmesélte: táviratban kérte föl Tandorit a részvételre – természetesen abban a biztos tudatban, hogy a válasz nemleges lesz. Tandori kétoldalas levelet írt válaszul, amelynek első részét Fodor föl is olvasta. A költőnek, saját kijelentése szerint, „nincs járása. Külsőt nem tart”, „géni jussa” viszont fáradhatatlan. Első alkotásként az új kötet nyitóverse, az Utóhang Hamletnek hangzott el (amely a 2000 decemberi számában is olvasható). Margócsy elmondása szerint Tandori munkássága már a kezdetektől fogva megihlette a társművészeteket is, így a szövegek előtt Jeney Zoltán Arthur Rimbaud a sivatagban című zongoradarabját hallhattuk saját előadásában, az est második részének kezdetén pedig a Tandori dalai hangzott el Lukin Zsuzsa közreműködésével.

Az est résztvevői saját verseiket, novelláikat olvasták föl, amelyeket Tandorihoz vagy az ő tiszteletére írtak; egyben azok a Tandori-művek is hallhatóak voltak, amelyek megihlették őket. Többen (mint Takács Zsuzsa, Esterházy Péter vagy Parti Nagy Lajos) nem tudtak részt venni az ünnepségen – helyettük Fodor Tamás adta elő a szövegeket. A különlegességek között szerepelt Szabó T. Anna Kis felvezető versek Tandorinak című összeállítása, amelynek minden szava Tandoritól származott, Németh Gábor Tandori nevéből készített anagramma szonettje és Ferencz Győzőnek a Karácsonyra a kismedvék című versre írt változata (Ferencz elmondása szerint az eredetit annak idején olvasás közben észrevétlenül tanulta meg kívülről). Takács Zsuzsa Tandori haladóknak címmel írt anekdotagyűjteményt – véleménye szerint az anekdota kísérlet arra, hogy utolérjük és az arcába tekintsünk a költőnek. Az est meglepetése Vörös István volt, aki ugyanazzal a verssel köszöntötte Takácsot és Tandorit.

Az írók, költők performansza után Margócsy István mondott záróbeszédet, végül az Ambrus Judit választotta Tandori-mű hangzott el, és hogy ne maradjunk zene nélkül, Jeney két utolsó darabja zárta a programot. Kimerítő, de gazdag – ez alighanem mind az ünnepségre, mind az ünnepelt életművére egyaránt igaz.

(A fotókat Evellei Kata és Szarka Károly készítették.
forrás: kulter.hu)

Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten, tisztviselőcsaládban. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten végezte, 1957-ben érettségizett, a budapesti bölcsészkaron szerzett magyar-német szakos tanári oklevelet. Rövid ideig nevelőtanárként dolgozott, 1971-től szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként működik. Életrajz – röviden.

Gyermekkorától máig ugyanabban a házban él Budán, a Lánchíd közelében. Ifjúkorától fogva él együtt feleségével, Tandori Ágnessel (ki maga is író s műfordító); néhány prózakötetet társszerzőként együttesen is írtak vagy adtak közre. Nagyon fiatalon bekerült gimnáziumi tanárának,

Nemes Nagy Ágnesnek írói-baráti körébe (Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával, Mándy Ivánnal s másokkal volt szoros kapcsolatban), s e körnek irodalmi-művészeti-filozófiai tájékozódása, ízlése s erkölcsi tartása igen nagy hatással volt írói pályakezdésére s választásaira.
Versei a hatvanas évek közepétől fogva jelennek meg rendszeresen, első kötete 1968-ban jelent meg Töredék Hamletnek címmel. E kötet azonnal magára vonta az irodalmi közvélemény kitüntetett figyelmét, s általa (továbbá következő kötete, az 1973-ban megjelent Egy talált tárgy megtisztítása által) Tandori a korszak költészeti megújulásának központi szereplőjévé vált; költészetének mind metafizikai mélysége, mind filozofikus játékossága újszerűen és felszabadítóan hatott. A hetvenes évektől kezdődően Tandori folyamatosan és igen sokféle műfajban publikált: jelentős érdeklődést és visszhangot váltott ki mind állandóan, kötetenként megújuló, folyamatosan új poétikákat kipróbáló költészete, mind széles körű, filozofikus esszéírása (mellyel a magyar és világirodalom és képzőművészet igen sok kiemelkedő alakját és művét is érintette), mind sokoldalúan újító prózaírása (akár önéletrajzi jellegű esszéisztikus fikcióiban, akár a műfaj határait sokfelé nyitogató, saját nevének anagrammájából készített álnéven – Nat Roid – publikált krimisorozatában), mind pedig a minimal art vagy a concept art felé tájékozódó képzőművészeti, grafikai tevékenysége.

1978-ban megkapta a József Attila-díjat. A hetvenes évek vége felé visszavonult az irodalmi élet nyilvánossága elől, s több mint tíz évig csak alkotásaival jelent meg a közönség előtt: életében ettől kezdve nagy szerepet töltöttek be madarai, verebei, kikkel együtt élt, kiknek ápolását és gondozását egyik legfontosabb feladatának tekintette, s kik ez időben keletkezett műveiben is rendkívül intenzív ihletőerővel hatottak.
A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától kezdve ismét kilépett, személyében is, a nyilvánosság elé: sokat utazott (műveinek kiinduló témái közt ekkortájt jelennek meg a külföldi utazások, s az utazások céljaként a lóversenyek is), s gyakran fellépett irodalmi (nemegyszer performance-okra emlékeztető) rendezvényeken is, melyeken saját műveinek meglepő és izgalmas interpretátoraként is bemutatkozott. Az első kötete óta eltelt négy évtized alatt rendkívül sokat és sokfélét publikált: önálló köteteinek száma eléri a nyolcvanat, műfordításainak mennyisége oly hatalmas, hogy szinte beláthatatlan.

1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. Hatvanadik születésnapján, 1998 decemberében, majd 2008-ban, a hetvenedik születésnapon (távollétében) az irodalmi élet igen sok jeles képviselője köszöntötte benne a magyar irodalom megújulásának egyik legeredetibb és legnagyobb hatású képviselőjét.

Fontosabb díjak, elismerések:

1966 – a Nemzetközi P.E.N. Klub díja
1972 – Graves-díj
1975 – Füst Milán-díj
1978 – József Attila-díj
1984 – Forintos-díj
1989 – Déry Tibor-díj
1990 – Weöres Sándor-díj
1993 – Az Év Könyve Jutalom
1993 – a Soros Alapítvány Életműdíja
1994 – Getz-díj
1996 – a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj
1997 – az Üveggolyó Rend díja
1998 – Kossuth-díj
2000 – Pro Urbe Budapest-díj
2000 – Tiszatáj-díj
2001 – a Soros Alapítvány Alkotói Díja
2002 – a Soros Alapítvány Életműdíja
2002 – Mozgó Világ-nívódíj
2007 – Goethe-érem
2007 – Szépírók Díja
2007 – Prima Primissima-díj
2009 – a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a Csillaggal
2009 – az ARTISJUS Irodalmi Fődíja

(Az életrajzot Margócsy István írta, kiegészítette Rácz Christine.
A szerző fényképét Várnagy Tibor készítette.

forrás: PIM)