Mint minden ünnephez, szilveszterhez is szokások, hagyományok és hiedelmek sora kötődik, amelyek közös célja egészséget és bőséget varázsolni az új évre, és elűzni a balszerencsét, az ártó szellemeket. Arany János, Nagy László, Tompa Mihály és sok költő is versbe foglalta mindezt.
Ez utóbbit szolgálják az év utolsó éjszakáján ősi idők óta megtartott színes-zajos felvonulások, korábban ostorpattogtatással, dobveréssel és trombitálással – ezekből mára csak a trombita maradt, viszont megjelent az igazán színes és igencsak zajos tűzijáték. Szilveszterkor sokan fogadalmakat is tesznek (amelyeket rendszerint igen ritkán tartanak be), és még véletlenül sem takarítanak, mert ez a foglalatosság a hiedelem szerint nem hoz szerencsét.
Szinte minden országnak megvannak a maga szilveszteri hagyományai, ősidők óta fontos szerepet kap az Ó év búcsúztatása.A polgári év utolsó napja, Szent Szilveszter pápa ünnepe. Este óévi hálaadást tartanak a templomokban. Szilveszterkor és újévkor a szokások és hiedelmek célja, hogy biztosítsa a következő esztendőre az emberek egészségét, szerencséjét, bő termést, az állatállomány szaporaságát. A népi kalendárium szerint szilveszter az újév első napjával összefüggő nap, ezért a két nap szokásai, hiedelmei gyakran azonosak, illetve mindkét napra érvényesek. Az éjféli zajkeltésnek – kongózásnak, csengőzésnek, pergőzésnek – ezen a napon fontos szerepe van. Részben azért, hogy mindenki felébredjen és az új esztendőben szorgalmasan dolgozzon, másrészt azért, hogy a nyáj az újév beköszöntésekor a másik oldalára forduljon. Ezért a nagyobb fiuk végigjárták a házakat, és kolompolással, ostorpattogtatással riasztották fel a jószágot, hogy megforduljon. Úgy vélték ugyanis, hogy ezzel biztosítják az állatok szaporaságát, és egészségét. A háziak borral, pálinkával, süteménnyel kínálták, és különböző ajándékokkal jutalmazták őket.
Nagy László: Adjon az Isten
Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát, lámpámba lángot, ne kelljen korán az ágyra hevernem, kérdésre választ ő küldjön, hogy hitem széjjel ne dűljön, adjon az Isten fényeket, temetők helyett életet – nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem.
Tompa Mihály: Új évkor
Isten házába gyűl A hívő nép új évnek ünnepén; Holott forró imát A buzgó néppel híven mondok én.
És a fohász imígy Száll ég felé: ajándokozz nekünk Az új év kezdetén Új szívet, új lelket, jó Istenünk!
S mig érzeménye így Felbuzdult lelkemnek mennyben mulat: Ki nem feledhetem Imámbul a lányt, imádottamat;
S imé nyilt ajkamon Véletlenűl ez új fohászt lelem: Maradjon, oh leány, Kebledben a régi szív s érzelem!
Az új év első napja az óévbúcsúztatáshoz hasonlóan ősidők óta jeles esemény minden nép és minden vallás számára. Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtõl, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetõjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.
Az óévtől szinte mindenütt zajosan búcsúznak: a lárma, zaj, kolompolás mai megfelelője a trombitálás és újabban az ilyenkor is szokásos tűzijáték. Egyes vidékeken szerencsepénzt tesznek az emberek a tárcájukba, másutt szerencsepogácsát sütnek, amelyben pénz lapulhat. Utóbbinál fontos volt, hogy a pogácsa még az óévben elfogyjon.
Ezen kívül ismert szokás volt az ólomöntés is: a felmelegített anyagot hideg vízbe öntik és megnézik, milyen alakot vett fel. A gombócfőzés főleg lányos házaknál volt szórakoztató szertartás: a gombócokat úgy főzték ki, hogy kis papírszeletekre férfineveket írtak és azokat a gombócokba rejtették. Amelyiket először dobta fel a víz, az abban olvasható férfinév lesz a lány jövendő férjének a neve.
A malac farkának meghúzása azért jött szokásba, mert a malac előre túrja a földet és helyet csinál a szerencsének. A lencsefőzés azért népszerű – mint minden szemes étel fogyasztása – mert a sok pénzre, a szerencsére utalhat. Baromfifélét nem szabad enni, mert elkaparhatja a szerencsét. Az év utolsó napján a babona szerint tilos levinni a szemetet, nem szabad teregetni, orvost hívni, orvoshoz menni. Akinek szilveszterkor fáj a foga, valamit halogat – amit már nem szabadna tovább görgetni az új évben.
A legfontosabb újévi hagyomány szerint úgy telik majd az év, ahogyan az ember eltölti január első napját. Így például semmit sem szabad kiadni (például kölcsön adni, elajándékozni) a házból, mert akkor az év során minden kimegy onnan, és a legveszekedősebb házastársak is igyekeznek békében maradni egymással, nehogy viszálykodással teljen az egész év.
ARANY JÁNOS: SZILVESZTER-ÉJEN A vén sirásó haldokol: Vígan tehát ágya körül! Ki annyit sirba fektetett, Most a sor őreá kerül. Hajrá fiúk! ez a pohár Az elfolyt nyolcszáz-ötvenért! Kivan, – nincs egy nap híja se – Bohó, ki többet is remélt! Már ezt leőrtük, úgy ahogy, Ami kevés még hátra van, – Habár csak ellentétül is – Virrasszuk dal között, vigan. Hajrá fiúk! ez a pohár Ama békés türelemért, Hogy a halandó újba kezd, Ha egy rossz ó-évet lemért! Hányan vagyunk, kik a sorstól Rongyot kapánk élet helyett, Mégis, mivelhogy nincs különb, Hordjuk biz azt, amíg lehet! Hajrá fiúk! ez a pohár A szenvedő embernemért, Mely várva tűr, csalódva hisz – S túl birja élni a reményt! Zörgetnek a ház ablakán: Egy vak madár az, mely repűl, A förgeteg; – mint fiú, esik! Maradhat! tágasabb kivűl. Hajrá fiúk! ez a pohár Azért, ki bujdokolva jár És nincs, hová – egy ilyen éjt Kihúzni – hajtaná fejét! Mit bánjuk, hogy lejár az év! Énekre ajk és táncra láb! Használja, ki mozogni tud, Ezt az előnyét legalább. Hajrá fiúk! ez a pohár… Föl a kehelyt, koccantsatok! Csörgése szóljon, hogy kikért, És szóljon az, hogy hallgatok. Vígan! az ó év haldokol, Nevessünk mint örökösi, – Pedig bizony semmit se hágy Annak, ki végpercét lesi. Hajrá fiúk! ez a pohár Az évért, mely kiszenvede; Emléke fönn lesz holnap is… Egy kis mámor futó köde. (1850)