Szegedy-Maszák Mihály is elment

Elment Szegedy-Maszák Mihály. Sokaknak az irodalom tankönyvek és szöveggyűjtemények címlapjáról ismert a neve, az utókor szemében a legnagyobb magyar irodalomtörténészek egyikeként marad fenn. Grendel Lajos az Új Szóban megjelent nekrológjával emlékezünk rá.

Pocsék nyaram volt. Esterházy Péter, Oláh János, Apáti Miklós és ki tudja, ennek mikor lesz vége… Sorra halnak meg az írótársak. Most pedig Szegedy-Maszák Mihály. Szegedy-Maszák Mihály a legközelebbi barátaim közé tartozott, legutoljára az idei könyvhéten találkoztam vele házában, a hűvösvölgyi Völgy utcában.

Sejtelmem sem volt róla, hogy az utolsó találkozásunk lesz. Igaz, tudtam a betegségéről, de valahogy – örökös optimista lévén – még szeptemberre jelöltük meg a következő találkozót. Hát elkéstem, és most egy kicsi lelkifurdalást érzek. Mint Mihály is írta, 1978 kora őszén ismerkedtünk meg Somorján, ahová Kiss Gy. Csabával és ha jól emlékszem, Kósa Lászlóval érkezett meg. Hamarosan intenzív barátsággá alakult a kapcsolatunk. Mihály egyébként is művészkörnyezetben nőtt fel: az egyik őse, a Háromszék megyei székely Barabás Miklós volt, a legnagyobb 19. századi potréfestő Magyarországon, de közeli rokona volt a modern magyar irodalom kitűnőségének,Tormay Cecile-nek is. A Völgy utcai kertben végigbeszélgettük a 19. századi és a modern magyar irodalom számtalan kérdéskörét. Sokszor az estébe nyúlva, nemegyszer feleségével, Szemerkényi Ágnessel is. Kemény Zsig­mondot én is a legnagyobb 19. századi írónak tartottam, viszont Kosztolányinak a jelentőségét igazából az ő monográfiájából ismertem meg. Mikszáthtal problémáim voltak – egyszer lebecsülően nyilatkoztam Mikszáthról, de még a nyolcvanas évek elején. Azóta Mikszáth az egyik kedvenc íróm.

Forrás: Blikk

Mihály nem felejtette el, ugratott vele még évtizedekkel később is. Időnként a lévai élményekről beszéltem, Léváról, a félig-meddig magyar városról. Aztán, a nyolcvanas évek második felében, majd a kilencvenes években elment az Egyesült Államokban tanítani. Most már ritkábban találkoztunk. Majd megöregedtünk. Megöregedtünk? Hm. Azok közé az egyre kevesebb irodalomtudósok közé tartozott, akik a magyar irodalom egészét tekintették mérvadónak, még a Kádár-rendszer „boldog béke idején” is, amikor nem volt remény a rendszertől való megszabadulásra sem. Magyarán: nem tekintette külföldi irodalomnak a jelenlegi határokon túli magyar irodalmat sem. Az utóbbi öt évben ismét a Völgy utca gyakori látogatója lettem. A barátság kiállta az idők próbáját, hogy patetikusan fogalmazzak. Az elmúlt öt év alatt Kosztolányiról, Krúdyról, de még Tormay Cecile-ről is szó esett. Sőt: Bánffy Miklósról is. Nem volt előítéletes, mint a legtöbb baloldalinak nevezett kortársa.   Mihály azok közé a kevesek közé tartozott, akik nem voltak sem népik, sem urbánusok. Ilyenek, sajnos, egyre kevesebben vannak, pláne az irodalom egyre inkább durvuló hangvétele mellett. A népi-urbánus vita, ahelyett hogy szépen kimúlna, éppen napjainkban ér el egy olyan szintet, hogy lehetetlenné válik a tájékozódás a napi irodalmi ügyekben. Sőt: egyre inkább a határokon is túlcsap a magyarországi rögeszme. Mihály fölötte állt ennek a paranoiás rögeszmének. És ezt Kosztolányitól tanulta. A polgári írótól. Mihály nem volt jobbos és nem is volt balos. Mondhatom úgy is, hogy arisztokrata a szó átvitt értelmében. Igen, ez egyedi eset, ahogy Szegő János írja. Mert a szellemi arisztokratát már lassan keresni kell.

Forrás: nlcafe.hu

Szegedy-Maszák Mihány „polgári” irodalomteoretikus volt. Talán nem mondok újat: a jelenlegi kor legnagyobbja. Hiánya az évek múltával egyre nagyobb lesz, ahogy Esterházyé is. Új korszak kezdődik a magyar irodalomban? Vagy végképp elveszik a magyar irodalom a népi-urbánus vita dzsungelében? Nem tudom. A politika megmérgezi a nemzet gyökereit is: pusztít és rombol. Mihályhoz úgy maradunk hűek, hogy nem engedjük a pusztítást még a közelünkbe sem.

Szegedy-Maszák Mihály 1961-ben érettségizett, majd felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol-magyar szakára, ahol 1966-ban szerzett tanári diplomát. Szintén 1966-ban posztgraduális tanulmányokat végzett a Cambridge-i Egyetemen. 1967-ben szerzett bölcsészdoktori címet.

Diplomájának megszerzése után 1981-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként, illetve főmunkatársként. Publikált a Literatura című irodalomelméleti folyóiratban. Emellett 1967 és 1971 között a József Attila Tudományegyetem adjunktusa volt, 1981-ben az ELTE irodalomtörténeti tanszékének docense lett, ekkor távozott az Irodalomtudományi Intézetből. 1990-ben egyetemi tanári kinevezést kapott, majd 1992 és 1994 között a 19. századi irodalom tanszék vezetője volt és 1994-ben az összehasonlító irodalomtudományi tanszék vezetőjévé nevezték ki. A tanszéket 2008-ig vezette. Magyarországi munkái mellett számos külföldi egyetem vendégprofesszora, illetve vendégkutatója volt: Cambridge King’s College-ben (1979-1980), American Council of Learned Societies (1984-1985), Indiana Egyetem (1984, 1987, 1988-1990). 1991-ben az Indiana Egyetem összehasonlító irodalomtudományi egységének professzorává nevezték ki.

Több szakfolyóirat munkatársa, vezetőségi tagja is lett: 1987-ben a Hungarian Studies felelős szerkesztője és a New Literary History szerkesztője, 1992-ben a Protestáns Szemle főszerkesztője lett. Emellett az Arcadia és az Across Languages and Cultures szakfolyóiratok, valamint 2008-ban a Filológiai Közlöny szerkesztőbizottságába is bekerült.

1983 és 1992 között a Nemzetközi Összehasonlító Irodalomtudományi Társaság koordinációs bizottsága, valamint 1997-ben annak alelnökévé választották. Emellett 1986-tól a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság végrehajtó-bizottságának tagja, majd 1992-től a koordinációs bizottság, 1996-ban a társaság alelnökévé választották. 1998 és 1999 között a frankfurti könyvvásáron való részvétel miniszteri biztosa volt. 2000-ben a Collegium Budapest Tudományos Tanácsadó testületébe is bekerült. Ezenkívül a Magyar UNESCO Bizottság alelnökévé választották és a Habsburg Történeti Intézet tudományos tanácsadója is lett.

Forrás: videotorium.hu

1978-ban védte meg az irodalomtudományok kandidátusi, 1989-ben akadémiai doktori értekezését. 1992 és 1996 között a Magyar Ösztöndíj Bizottság tagja volt. 1993-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban pedig annak rendes tagjává. 2002-ben az MTA Irodalomtudományi Bizottságának elnöki tisztét is átvette. 1995-ben az Európai Akadémia tagjává is megválasztották. Emellett az MTA Mikszáth, illetve az MTA Ideológiák Kutatócsoportjának vezetője is volt (utóbbinak 2007-ig). 2007-ben az MTA Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoport vezetését vette át.

Kutatási területe a regényelmélet, az összehasonlító irodalomtudomány és a magyar irodalom 19. századtól a 21. századig. A szerkezeti elemzés és a befogadás esztétika meghonosításában vállal szerepet.

Szerepe jelentős az összehasonlító irodalomtudomány magyar örökségének külföldi elismertetésével kapcsolatban. Foglalkozott az irodalmi és művészeti irányzatok (többek között a klasszicizmus, romantika, a realizmus és a szimbolizmus) komparatív (összehasonlító) vizsgálatával.

Egyik szervezője és vezetője volt a magyar irodalom történetének többféle értelmezését összefogó háromkötetes könyve szerkesztésében és megírásában, amely 2007-ben A magyar irodalom történetei címmel jelent meg.

(forrás: Új Szó, wikipedia)