Hírek

Sütő András 88 éves lenne

Published on

Drámáit ma is folyamatosan játsszák színházak, műveit újabb és újabb kiadásokban jelentetik meg. Az erdélyi magyar irodalom egyik kiemelkedő alkotója, aki a magyar irodalom élmezőnyébe is bekerült. Ismertebb művei az Álomkommandó, a Csillag a máglyán, az Advent a Hargitán és az Egy lócsiszár virágvasárnapja. Versei is feledhetetlenek. Sütő András 88 éves lenne.

1927. június 17-én született Pusztakamaráson, szegényparaszti családban. A nagyenyedi Református Kollégiumban, valamint a kolozsvári Református Gimnáziumba tanult. 18 éves korában a Világosság című lap közölte első írását Levél egy román barátomhoz címmel. 1948-49 között a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, majd tanulmányait megszakítva, a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett. Az Igaz Szó című irodalmi havilap munkatársaként költözött Marosvásárhelyre. Első megjelent novellája a Hajnali győzelem, első drámája a Mezítlábas menyasszony, első novelláskötete az Emberek indulnak.

Több színpadi játékot írt az ötvenes-hatvanas évek fordulóján: ide sorolható a Fecskeszárnyú szemöldök, a Szerelem, ne siess!, s a kettőből ötvözött Tékozló szerelem is. A hatvanas évek második felétől parlamenti képviselő lett: Olaszországban, Iránban, az NDK-ban járt parlamenti, illetve írói küldöttségek tagjaként. A nyugat-európai, újvidéki, amerikai és kanadai irodalmi körúti élményeiről jelentős esszéket írt: a Perzsák, Az Angyalvár kulcsai, a Fekete rózsák – Auschwitz és Az utolsó köntös – Weimar című munkái tartoznak ezek közé. 1970-ben jelent meg Anyám könnyű álmot ígér című naplóregénye a bukaresti Kriterion Kiadónál, ami fordításokban is új és új kiadásokat él meg. A hetvenes-nyolcvanas években az erdélyi magyarság jogaiért állt ki szóban és írásban. Elszigetelésének folyamatában új színdarabjainak előadását megtiltották, könyveit a cenzúra nem engedélyezte. A diktatúra éveiben utolsó, Romániában megjelent kötete az Évek – hazajáró lelkek címmel jelent meg, ezután minden munkáját Magyarországon adta ki, új színdarabjait is ott játsszák.

Sütő András kitüntetést vesz át Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől
és Szili Katalintól, az Országgyűlés elnökétől 2004-ben

1989 decemberében, a román diktatúra elleni felkelés idején népes küldöttség ment érte, kérték, szóljon a város főterén. Március 19-én az RMDSZ ostromakor életveszélyesen megsebesült, fél szemére megvakult, kérésére Budapesten kezelték. Az 1990-es évek első felében a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke és a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnöke lett. A csíkszeredai Neptun Könyvkiadó 2001-ben Száműzött könyvek sorozatcímmel elindította azoknak a Sütő-könyveknek a kiadását, amelyek az 1989-es romániai rendszerváltás előtt csak Magyarországon jelenhettek meg. Hosszú betegség után, 2006. szeptember 30-án, Budapesten hunyt el 79 évesen. Munkásságát Kossuth- és Herder-díjjal is kitüntették, a Magyar Köztársaság Közép- és Nagykeresztjének is a birtokosa, valamint a Magyar Kultúra Lovagja is volt.

(forrás: pim.hu, kultúra.hu,
szerző: Bodor Máté)

 

Exit mobile version