Hírek

Saját színházat alapított Antonio Banderas

Published on

November 15-én a Chorus Line (A tánckar) című legendás Broadway-musical bemutatásával nyitja meg kapuit Antonio Banderas világhírű spanyol filmsztár színháza szülővárosában, Málagában.

Az előadás sajtóbemutatóján Banderas elmondta: húsz éve dédelgetett és halogatott álma vált valóra a teátrum létrehozásával.
„Az utolsó lökés azután jött, hogy szívrohamot kaptam és rájöttem, egyszer mind meghalunk” – idézte fel az újságíróknak a 2017 januárjában történteket, amely arra ösztönözte, hogy belevágjon a színházalapításba.

A tengerparti város központjában található, 840 férőhelyes Teatro del Soho Caixabank első előadásának próbái hónapok óta zajlanak, amit hosszú szereplőválogatás előzött meg. 1800 jelentkező közül választották ki azt 29 spanyol művészt, akik a főszerepet alakító, egyben társrendező Antonio Bandesasszal együtt lép színpadra. A darabot január végéig játsszák majd folyamatosan a tengerparti városban, az előadásokra kevesebb mint egy nap alatt adták el a 15 ezer belépőjegyet.

A társulat jövőre spanyolországi turnéra indul a musicallel, amelyet Bilbaóban, Barcelona és Madridban is bemutatnak. Tárgyalnak a spanyol nyelvű előadás New York-i bemutatásáról és egy amerikai turnéról is.

(forrás: papageno.hu)

Exit mobile version