Hírek

Rabok legyünk? Interaktív előadás

Petőfi a színpadon. De nem úgy. Nem veretes idézetekkel és díszmagyarral, hanem mezítlábasan, esendően, emberként. Ezt mutatta be az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület három kistelepülésen.

Published on

Március idusát ezúttal nem tankönyvi sorvezető mentén, hanem belső térképek alapján járhatta be a színészekkel a néző: érzéseken, döntéseken és kérdéseken keresztül. Az interaktív, drámás konvenciókat használó előadás „Rabok legyünk?” címmel három kistelepülésre – Nyírcsaholyba, Fényeslitkére és Őrre – vitte el a valódi, átélt szabadság üzenetét. A program gerincét Háy János Petőfi című novellája adta, amely nem történelmi adatokat sulykol, hanem az 1848-as eseményeket érzelmileg dolgozza fel. A koncepció szakít a hagyományos március 15-i és okrtóber 23-i megemlékezések formájával: nincsenek szónoklatok, nincs frontális történelemóra, viszont van játék, interakció, nevetés, feszültség, együtt gondolkodás. A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg, az Escargo Hajója produkció kezdeményezését figyelembe véve a Magyar Versmondók Egyesülete és a Murci Művészeti Társaság szakembereinek közreműködésével.

Nem néző vagy, hanem résztvevő

Az előadás egyfajta közösségi kalandként zajlott – ahol a nézők nem csak jelen vannak, hanem cselekszenek is. A színészek és drámatanárok bevonják a közönséget, így az előadás útja minden alkalommal kicsit más: attól függ, milyen gondolatokat, reakciókat hoznak be a résztvevők. A közös utazás végén mindenki eljut a reflektív szakaszhoz – ahol nemcsak Petőfiről, de önmagunkról is megtudunk valami lényegeset.

Két főhős kalauzol bennünket ezen az úton: egyikük a forradalom eszméjét képviseli, másikuk viszont a mai kor szkeptikus, „konteóhívő” alakja, aki nem biztos semmiben – főleg nem abban, hogy Petőfi valóban meghalt. A kettőjük közötti ütközések teret nyitnak a nézők számára is, hogy állást foglaljanak: mit jelent számukra a szabadság? Mi a rabság? Mi a hit?

A történelmi háttér emberi dimenzióban

Az előadás nemcsak Petőfivel, hanem a Vörösmarty–Bajza–Toldy triász gondolatiságával is foglalkozik, ezzel kiszélesítve a forradalom előzményeinek értelmezési lehetőségeit. A történelem itt nem hősi eposz, hanem emberek esendő, sokszor humoros és nagyon is ismerős döntéseinek láncolata.

A játékos szakaszok, például a Táncsics kiszabadításáról szóló közös „jelenetépítés”, nem csupán feloldják a közönség gátlásait, hanem valódi tanulási helyzeteket teremtenek: itt mindenki szereplővé válhat, és minden döntés számít.

Bár az előadás végül ősszel valósult meg, így sem sérült a cél, hiszen az október 23-i forradalom és szabadságharc eszmerendszere azonos a márciusi forradaloméval.

Szabadság: nem szó, hanem élmény

A legnagyobb erénye a produkciónak, hogy a szabadságot nem absztrakt fogalomként tálalja, hanem átélhető tapasztalatként. A közönség nemcsak megérti, hanem megérzi, milyen érzés, amikor szabadon dönthet, amikor kimondhat valamit, amit fontosnak tart – vagy amikor épp attól fél, hogy nincs beleszólása. Ezáltal a szabadság fogalma elveszíti eszmény-jellegét, és valódi emberi tartalommal telik meg.

Petőfi ma – aktuálisabb, mint gondolnánk

A mai társadalmi-közéleti viszonyok között különösen erős a darab üzenete. A közönség nemcsak történelmi kérdéseket kap, hanem a jelen dilemmáival is szembesül. Mit hiszünk el? Mit kérdőjelezünk meg? Kiben bízunk? Mit kezdünk az információk tengerével? A darab reflektál a médiahasználatunkra is, és célja, hogy a résztvevőket tudatosabb, nyitottabb, kritikusabb gondolkodásra ösztönözze – nem erőszakkal, hanem játékosan, kérdezve.

A program különösen fontos olyan településeken, ahol ritkábban van lehetőség alternatív színházi vagy oktatási élményre. A résztvevők nemcsak új nézőpontból látták a forradalom eseményeit, hanem egyéni módon kapcsolódhattak hozzájuk. Ez pedig maradandó nyomot hagy: az ünnepi megemlékezésekre már nem csupán kötelességként tekintenek, hanem lehetőségként – hogy újraéljék, amit egyszer együtt megérintettek.

„Rabok legyünk vagy szabadok?” – a kérdés nemcsak történelmi. Ma is él, lüktet, és válaszra vár.

És lehet, hogy a válasz nem egy mondatban, hanem egy színházi játékban, egy közös pillantásban, vagy egy kimondott gondolatban lakik. Ahol mi is ott vagyunk – nemcsak nézőként, hanem cselekvő emberként.

Exit mobile version