Politikai eszközzé alacsonyítják?

Ady Endre egyik versével jelent meg a januári Nyugat-ellenes „nem leszünk gyarmat”-jelszavú békemenetről szóló kötet. A költő viszont elkötelezett Nyugat-párti volt. A Magyartanárok Egyletének elnöke szerint teljes tévedés ilyen rendezvényen felhasználni Adyt, különösen ezt a verset.

Az október 23-i békemenet 2.0 alkalmából bemutatták a januári kormányt támogató vonulásról szóló Egy a haza – Békemenet 2012 című, 150 oldalas színes, a menet fényképeivel illusztrált könyvet. A kötet egyik szerzője, Bayer Zsolt a sajtótájékoztatón közölte, hogy a könyv állhatott volna akár egyetlen lapból is, az első oldalon olvasható Harc a Nagyúrral című Ady Endre versből. Mint mondta, a vers ma legalább annyira aktuális, mint 1905-ben volt, a “disznófejű Nagyúr” minket is megöl, ha hagyjuk. Bayer szerint erről szól a könyv, és erről szólnak a békemenetek is.

A Harc a Nagyúrral Ady pénznek való – egyéni – kiszolgáltatottságáról, küzdelméről szól, de teljes tévedés egy ilyen rendezvényen felhasználni – mondta az FN24 kérdésére a Magyartanárok Egyletének elnöke. Arató László felhívta a figyelmet arra, hogy Adyról köztudott, hogy nagyon is a modernizáció, a polgári társadalom, a nyugatosodás híve volt, a legendás Nyugat folyóirat „zászlóvivője”. Magyarországot kompországnak írja le, de azt is hozzáteszi: ne Kelet felé közeledjünk. Ezért elképesztő, hogy Nyugat-ellenes propagandára használják fel – teszi hozzá az elnök.

Ady a magyar kapitalizmussal szemben persze kritikus volt, de a Vér és aranyból tudjuk, hogy mind a szexualitást, mind a pénzt – bár mindkettővel küzdelmes az ember viszonya – a lét fontos részének tekinti. Egyiket sem tagadja meg.

Az irodalom-történet meghatározása szerint a Harc a Nagyúrral című költemény ballada szerű létharc-vers, melyben megjelenik a pénz-motívum. A lírai én küzd a disznófejű nagyúrral. A lírai énről megtudhatjuk, hogy alá van rendelve a nagyúrnak, megaláztatásban él.   Útra akar kelni, igazi kéj és szerelem, boldogság, teljes élet várja, ami negatívumokat is tartalmaz, de igazi élet. A személyiségnek a pénzzel és a pénzért folytatott reménytelen küzdelmét jelképezi. Az élet gazdagsága, sokszínűsége, újdonsága csak a pénz által nyerhető meg, s ez a tudat teszi rendíthetetlenné, legyőzhetetlenné, ironikusan hallgataggá a disznófejű Nagyurat, aki győz, hisz magához láncolta a lírai ént, ami számára pusztulást jelent.

Ady Endre versének semmi köze az állam gazdaságpolitikájához, különösen nincs az IMF-tárgyalásokhoz, a költő pedig Nyugat-barát volt, szemben a Békemenet meghirdetett céljával, amely az Európai Unió intézményrendszere, a Világbank és a hagyományos bankrendszerrel szembeni ellenállás, valamint egy állítólagos nemzetközi összeesküvés elmélete a magyar kormánnyal, Orbán Viktorral szemben. A vers és Ady Endre felhasználása ellentétes a költészetével és saját, nyíltan hirdetett szellemiségével, nem más, mint a költészet félremagyarázása és politikai célú felhasználása.

Szerb Antal így ír a költőről:

“Ő volt az, akiben teljes lett az idő, akinek elébe jutottak az előfutárok, aki kimondta a szót, amit ki kellett mondani. Az egész nemzedék köréje csoportosult, olyannyira, hogy ha a régi egyéniségtisztelő iskola hívei lennénk, Ady Endre koráról kellene beszélni. Adyban volt valami prófetikus, volt benne valami a „jelbõl, amelynek ellentmondatik”. Az elsõ pillanattól kezdve, amint feltűnt, egyszerre formát kapott az addig kaotikus irodalmi tudat: Ady neve két ellenséges táborra osztotta az embereket, egyszerre mindenki pontosan tudta a helyét. Olyan volt Ady, mint a kõ Jókai regényében, mely belehull az olvadt kristály tavába, és egyszerre bazaltoszlopok sorakoznak égfelé. Jelentősége messze elhagyta az irodalom határait, és a pro vagy kontra Ady-állásfoglalás politikai és világnézeti felfogások elkeseredett szembenállását váltotta ki. A pro-Ady táborban most tudatosodott és vált mondhatóvá a század egész új tartalma, és az új tartalom által felébredt a kedélyesen alvó magyar élet – itt volt a harc, amiért harcolni lehetett. A nemzedék többi íróját is Ady Endre magyarázza meg – nem mintha Ady hatása nagyobb kortársaira jelentékeny lett volna, hanem, mert nem lettek volna azok, akik, Ady Endre aurája nélkül, az Ady körüli harcok, az Ady által megindított nagy áttörés, az Ady mögé csoportosuló társadalom lendülete nélkül.

(…)

Szülőföldje, melyet haláláig szívében hordott, szintén átmeneti terület a „vén Szilágyság” az egykori Partium része, évszázadokon át beékelve török és magyar, erdélyi és magyarországi magyar közé. Örökölte a táj, az országrész tradícióit: Kelet-Magyarország nagyobb Európa-közelségét, amit politikai, nevelési és felekezeti hagyományok fenntartottak a reformáció ideje óta – és Kelet-Magyarország nagyobb Kelet-közelségét: ősei nem keveredtek vér szerint germán és szláv fajtákkal, mint a dunántúli és északi magyarok. Emberföldrajzi hovatartozásában is átmeneti ember volt, két kultúra ütközője, Kelet és Nyugat olyan intezitással találkozott benne, mint talán csak az oroszokban.”

Ezt a bonyolult világnézetet és erőt leegyszerűsíteni és az aktuálpolitika részévé alacsonyítani egyszerre tudatlanság és bűn.

Ady Endre: Harc a Nagyúrral

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”

„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”

„A te szivedet serte védi,
Az én belsõm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”

„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”

„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejû Nagyúr.