Hírek

Petőfi és Szendrey Júlia legendája

Published on

A Magyar Nemzeti Múzeumban ritkán látható kincseket rejtenek a raktárak. Egyik ezek közül Szendrey Júlia vállkendője, amelyet a magyar kultúra napja alkalmából vettek elő és mutattak be a nagyközönségnek. Ennek apropóján Petőfi Sándorhoz és feleségéhez kötődő legendák nyomába eredünk: személyes tárgyak, érintkezés, napló – az igazság ideát van?

Előhozták a raktárból a még sohasem kiállított Szendrey-ereklyét: Júlia vállkendőjét, amelyet barátnőjének ajándékozott – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel. Szendrey Júlia ír és öltözik címmel a kupolateremben az MNM Petőfihez és Szendrey Júliához köthető relikviáiból, valamint a 19. század közepének női viselet-kiegészítéseiből nyílik kamarakiállítás. Az állandó és az időszaki kiállításokra ezen a napon a belépő egységesen 500 forint.

Az élet Petőfi után címmel Ajkay Alinka irodalomtörténész, petőfik Petőfi után címmel Császtvay Tünde irodalomtörténész, Az eltűnt Petőfi és a barguzini holttest címmel Csorba László történész, az MNM főigazgatója tart előadást.

Kollár Csilla művészettörténész, a múzeum textilgyűjteményének kurátora és Mátyás Eszter textilrestaurátor különös gonddal helyezi el a még soha ki nem állított Szendrey-ereklyét, amelyet Petőfi Sándor felesége egykoron barátnőjének ajándékozott. (MTI Fotó: Soós Lajos)

Az előadások témáinak aktualitását Szendrey Júlia 2015 decemberében megjelent naplójának új kiadása adta. A magyar kultúra napjához kapcsolódva, január 28-án a Naponként árvább című kötetet kerekasztal-beszélgetésen ismerhetik meg az érdeklődők. Szendrey Júlia naplójának új kiadásáról, az új kutatási eredményekről és a meglepő életrajzi adalékokról Ajkay Alinka és Szentes Éva szerkesztőkkel Császtvay Tünde beszélget. A kötet az előző kiadásokhoz képest bővebb és a kéziratos forrásokkal összevetett, ellenőrzött és javított szöveggel látott napvilágot az Editio Princeps Kiadó gondozásában.

S akkor némi érdekes visszatekintő Sándor és Júlia korának szokásaira, hagyományaira, mondjuk a tradicionális érintkezés, a tánc fókuszával.

Így forgatta Petőfi Júliáját

Akkor is forgatta persze, amikor éppen Prielle Kornéliával rohangált paptól papig, hogy továbbáljon korábbi jegyességéből és Szendrey Júlia helyett inkább a mutatós debreceni színésznőt vehesse nőül. De a derekánál fogva inkább a táncban pörgette, jegyességük hajnalán. Csárdást járhattak együtt, Sándor pedig verbunkost a többi férfiakkal.

A csárdás és a verbunkos előtt kanyarodjunk még vissza egy percre a cserben hagyott, megcsalt nőig, akinek sorsa végül – Petőfi oldalán – a boldogtalan özvegységig ívelt, Szendrey Júliáig. Mert a megcsalásnak és az “ellennősülési” szándéknak nem csak a Nelli igéző szemei szolgáltak indokul, de Júlia félrekacsintásai is. A verbunkos megértéséhez márpedig nélkülözhetetlen Petőfi feldúltságának megértése. Nyáry jóvoltából egy Jókai-részlettel gazdagabban indulhatunk Petőfivel, Júliával és Nellivel a násztáncba.

Pajtás, megházasodom. (Petőfi Sándor mondja barátjának, Jókai Mórnak, az 1891-es Emlékrajz szerint.)

– Tudom, mondám, megírtad erdődi leveledben….Násznagynak is meghívtál.

-De már nem Júliát veszem el. Megtudtam, hogy volt neki egy német katonatiszt udvarlója. Német! Katona! Gróf!  Három gyűlölet egy alakban. Elfelejtettem örökre!

Majd kiderül, hogy a tüzes költő Kornéliát választja, de miután nem sikerül nyélbe ütni a frigyet, visszakullog Júliához, hogy a megbocsátó asszonyt aztán jól boldogtalanná tegye. Júlia tizennyolc évesen ment hozzá a költőhöz, egy évvel később megesküdtek, húszévesen gyereket szült neki, majd huszonegy volt, mikor elveszítette. S hogy a történet igazán romantikus legyen, március 15-én fogant meg fiuk, Zoltán. Júlia megbocsátotta Nellit – Petőfi pedig megbocsátotta a németet, a katonát és a grófot, egy személyben. Minden dühére gyógyír lehetett a verbunkos.

A “lábászok lábásza”

Ahogy éledezett a nemzeti öntudat és dagadozott a nemzet mellkasa, úgy vetette meg a lábát a magyar kultúrában a magyar műtánc. Európa udvaraiban ekkoriban a francia balett-hagyomány uralkodott, spicc-cipőkbe bújtatva hajlongtak és fáradoztak a táncművészek a kritikus közönség kegyének elnyeréséért. A magyar koreográfusok és táncosok eltanulták ezt a praxist, de Bécstől Párizsig a sajátjukat, a “szép magyar táncot”, a verbunkost és a csárdást vitték. Legfeljebb cifrázgatták még egy-két pirouette-el és lábujjhegyezéssel.

(Széljegyzetben azért elfér, hogy szerettek volna magyar karakterű balettművészetet is, ezért a reformkori műtánc balettesítésén fáradoztak. Ők még nem tudták, hogy mit is teremtettek: a magyar színpadi néptáncot, a stilizált néptáncot. De ennek a stílusnak csak az 1950-es években lett valódi arca és formája.)

A kor magyar Noverre-je (szerénytelenül önmagát nevezte így), Lakatos Sándor volt. Na, őt hívta Petőfi a lábászok lábászának, mert a nehezebb lépéseket lábujjhegyen járta.

Édesgess csak ide a harcba!

A verbunkos férfitánc volt, nők nem járhatták, bár Júlia gyakran mutatkozott nadrágban és rövid hajjal, sőt dohányozva Petőfi oldalán, nincs feljegyzés arról, hogy beállt volna egy körre. A lovas-katonanemzet mítosza ezekben az évtizedekben alakult ki, ehhez pedig leginkább a méltóságteljes, nem kapkodós, lassú tánc illet. (Csokonai úgy írt róla, hogy ez az “ázsiai gravitást(komolyságot, méltóságot) magában hordozó férfitánc.) Azonnal kihajították a kukába a régit, a virgázó férfitáncokat és a furcsának tetsző pásztortáncokat, repültek ki a hagyományból az ugrabugrák, minden, ami forgós volt, az hirtelen nemkívánatos, oláh, tót és cigány lett. Bár a nevet nem sikerült magyarosítani – a verbunkos mégis a világszerte ismert, délceg magyar tánc lett.

A kocsma az magyar

Meg a csárda is. Pedig a csárdásban több az európai hagyomány, mint a verbunkosban. Minden megtalálható benne, ami a tisztességes közép-európai páros táncokban: táncolják külön és együtt (néha hármasban vagy körben), mindenféle módon kapaszkodnak egymásba (azaz nyílt fogásmódokkal vagy kicsit zártabban, kötöttebben), de vannak egészen bonyolult (az osztrák sógoréktól csencselt)tartások is.

A tánc szerkezete teljesen kötetlen, de van két lassú és egy frissebb része. Szatmárban ez a csendes, a csárdás és az ugrós.

Ahogy Petőfi, a harcban odaveszett a tánc is

A szabadságharc elbukásával  a nemzeti öntudat is megroppant, az Európa szerte turnézó tánctársaságok felbomlottak, a vezető koreográfusok jórészt börtönbe kerültek. Akik megúszták a rideg cellákat, azok vidékre menekültek és mérhetetlen szegénységben tengették életüket. A “szép magyar tánc” egy időre odalett, hogy aztán a 20. század elején, a táncházakban majd újult erőre kaphasson.

Lehull-e a legendákról a lepel, ha a magánélet legfontosabb titkait közvetlenül Szendrey Júlia naplójából tudhatjuk meg? Kiderül, ha beleolvasunk! Ha Petőfinek is csak egy kattintás lett volna…

SZENDREY JULIA ISMERETLEN NAPLÓJA, LEVELEI ÉS
HALÁLOSÁGYÁN TETT VALLOMÁSA

De nem volt titok a napló Petőfi előtt. Julia Naplóját a koltói mézeshetek alatt Petőfi másolta le az Életképek számára s másolás közben ő maga tüntette el szerető kézzel az imádott asszonyka stilusából az apró, nőies pongyolaságokat. Mikor elkészült a 31 oldalnyi másolással, ő maga irta a másolat végére még az aláirást is:

Szendrey Julia 1846 februárjában – élete 18. esztendejében – kezdett naplót irni, s hosszabb-rövidebb megszakitással – csaknem élete végéig irt naplószerü feljegyzéseket. Erről csak azóta tudunk, mióta a levelesládája előkerült. Az irodalomtörténet mindmáig azt tekintette Szendrey Julia Naplójának, ami Petőfiné naplója cimmel megjelent az Életképek 1847 évi október 31-iki és november 7-iki számában, továbbá Naplótöredék cimmel 1847 október 31-én a győri Hazánk cimü lapban. Sejtették, de nem tudták bizonyosan, hogy Juliának az Életképek 1847 december 5-iki számában Ábránd és 1848 január 2-iki számában Halhatatlanság cimmel megjelent két elmélkedése szintén Naplójából való részletek.

Most, hogy Julia Naplójának eredeti kézirata előkerült, megállapithatjuk, hogy az összes imént felsorolt közlemények a Naplóból való kiszakitott részletek, amelyek közül a legutolsó részlet az Életképek 1847 november 7-iki számában jelent meg Koltó, 1847 október 17-ik dátummal; a többi mind korábbi részlet. Vagyis, amit eddig Szendrey Julia naplójának tartottak és ilyen cimmel többször ki is adtak, az mind Julia leánykori és fiatalasszonykori följegyzése: és csak részlet Julia Naplójának 1846 februárjától 1847 október 17-ig irt Naplójából. Amit Julia 1847 október 17-ike után irt a Naplójába, abból a levelesláda előkerültéig egyetlen sor sem jelent meg.

Bár a megjelent részletek rendkivül fontosak – különösen Petőfi és Julia szerelmének az ébredése és fejlődése szempontjából, – az ismeretlenül maradt részletek ma már talán még jelentősebbek, mert ezek döntik meg azt a sok titokzatos és többnyire rosszindulatu találgatást, amely Julia mártiréletét az utókor számára meghamisitotta.

(forrás: MTI, tánc.reblog, oszk.hu,
a portré
Szendrey Júlia festett képe a Petőfi Irodalmi Múzeumban)

 

Exit mobile version