Hírek

Új Petőfi képpel érkezik a szabadakarat

Egészen új Petőfi-képet próbál a köztudatba ültetni a szabadakarat>>>> című film, amely játékfilmes alkotásként, koncert, színház és film ötvözeteként szippantja be a költészetet és a modernkori trap műfaját. A film, amelyben szakmai partnerként a Magyar Versmondók Egyesülete is közreműködött, hamarosan képernyőre kerül.

Published on

A Petőfi Emlékévben létrejött alkotást, amit a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Filmiroda segített elkészíteni, a myspace produkció jegyzi, a cég koprodukciós partnere a TulipánTündér Produkció volt. A három idősíkon, különböző helyszíneken játszódó cselekmény (1849 júniusától 1850 nyaráig, 1839-1841-ig és 1848 júliusától 1849 júniusáig) legfőképp arra keresi a választ, ki vagy kik felelősek azért, hogy a lánglelkű, de gyenge fizikumú költőt újra meg újra a csatatéren találjuk. A „szabad akarat” nem csupán, mint a reformkor alapvető mozgatórugója jelenik meg, de a film befogadója is, amely a nézők számára is egy üzenet, hogy tudniillik az idősíkon előre és vissza ugráló jelenetekből, a próza és a zenés műfajok elegyéből mindenki szabadon, önmaga állítsa össze a történetet, amiben a gyakorta megjelenő videóbejátszók, a pixelesen összerakott díszletek, a prózai részek és a karakteresen elváló műfajú zenei betétek adhatnak kapaszkodót. A szabadakarat>>>> egy olyan, újszerű élményt kínál, melynek végén mindenki a saját maga által kiválasztott üzenetet viheti magával.

Lutter Imre, a film producere szerint a szabadakarat>>>> azt a Petőfi Sándort mutatja be, aki Szendrey Júliával lakik albérletben egy pesti bérházban, együtt mozog Jókai Mórral, s extrém viselkedésével, sokszor ellentmondást nem tűrő gondolkodásával rajongásra készteti, máskor megbotránkoztatja a polgárságot.

Petőfi Sándor nyughatatlan szívű, lánglelkű forradalmár volt. Az igazi tragédiája az, hogy az 1848 március 15. után feleslegessé vált. A forradalmat gyermekének érezte, de nem kapott érdemeihez méltó szerepet. Túl radikális volt.  Nem volt arisztokrata. Tót származása miatt nem volt elégé magyar.  Politikusnak nem volt elég rugalmas és kompromisszumkész. Katonának nem volt elég engedelmes. A Szabadság Prófétája képtelen volt konszolidálni magát és apaként, megállapodott költőként élni az életét. Személye ellen nyílt és rejtett politikai támadások sora indult. Szabadszálláson, képviselőjelöltként majdnem meglincselték.  A honvédserebe belépve, Klapka György rövid úton megszabadult tőle. Folyamatos konfliktusban állt a kormányzattal. Tiszti rangjáról sértődöttségében két alkalommal is lemondott. Bem apó – az atyai jóbarát – is inkább futárként számított szolgálataira és nem az első sorban a kartács és golyózáporban. A szabadságharc kikerülhetetlen bukását látva, Petőfi a végzetét maga kereste. A segesvári csatában ló és fegyver nélkül vett részt. A vesztett ütközet káoszában a szemtanúk szerint az őt üldöző kozák dzsidásokkal szembenézve előröl kapta halálos sebét, amellyel tragikusan fiatalon, de tökéletes formában zárta le költői és forradalmi életművét. Hősi halála nemzeti szabadságvágyunk örök szimbóluma lett.  Ezt próbálja meg emberi történetbe ágyazni a szabadakarat>>>>, amely a maga zeneiségével koncertfilmmé formálja az alkotást, de kettőzött szereposztással, méghozzá úgy, hogy nem egyszer együtt van színpadon a prózai és az énekes Petőfi-Szendrey Júlia páros.

A film egyik prózai főszereplője Staub Viktória színművész, aki 2018-ban még alig kezdte el a színművészetit, máris szerepet kapott az Aranyélet harmadik évadában, aztán óriásit alakított A játszma című krimiben, legutóbb pedig A Király című sorozatban láthattuk. A prózai Petőfit pedig Tóth Mátyás ifjú színművész alakítja, akinek alternatív színházi kezdeményezések, bábos projektek, klasszikus nagyszínpadi előadások és nemzetközi filmes munkák határozták meg eddigi pályáját. A film énekes főszereplői, Júlia szerepében Schoblocher Barbara, a Blahalouisana együttes egyik alapítója és kezdetektől fogva frontember-énekese, Petőfit pedig Ember Márk énekli, aki a főiskola alatt és után a Vígszínházban, majd később a Tháliában játszott. A Grund – vígszínházi fiúzenekar énekese, és a Pál utcai fiúk musicalben az idősebb Pásztor alakítója. A további szerepekben ott találjuk Mertz Tibort, Ruzsik Katát, Kiss Péter Balázst és Száraz Dénest is.

Almási-Tóth András Vámos László-díjas színházrendező, akinek számos zenés színpadi mű fűződik íróként és rendezőként is a nevéhez. Elmondása szerint „A közismert énekesek jelenléte, a koncertszerű előadásmód kiragadja a sztorit a hagyományos játékfilmek vagy színházi előadás-adaptációk, illetve musicalfilmek konvencióiból. A fizikai színház kifejező eszközeinek alkalmazásával egy olyan szövetet hoz létre a képernyőn, amiben ugyan fellelhető, sőt átélhető az emberi történet, de a jelenetek ritmusa sokkal közelebb áll a mai fiatal generáció vizuális kultúrájához, az Insta- és Tik-Tok videók tempójához és látványvilágához”.

A film társproducere Illés Gabriella, zenei producere az Erkel Ferenc és Bartók-, Pásztory-díjas Bella Máté társszerzőként Jancsó Gábort (Blahalouisana) és Furák Pétert (Follow the Flow) kérte fel maga mellé, a dalszövegeket Hujber Szabolcs, Artisjus-díjas dalszövegíró jegyzi. Bella Máté zenei producer szerint “A darab zenei világa egyfajta “Gen Z koktél”, melyben a mai pop-rock és alternatív rock friss hangzása és az újhullámos magyar rap tökéletesen megfér egymás mellett.  A szabadakarat>>>> tehát a legfiatalabb generáció zenei nyelvén meséli el Petőfi Sándor és Szendrey Júlia történetét, mégis generációkon túlmutatva mindenkihez szól és kísérletet tesz arra, hogy új arculatával kiterjessze a magyar zenés színház műfaji kereteit”.

A film dramaturgja Szokolai Brigitta, a díszlet és látvány Rajcsányi Balázs, Bass Awards silver és bronze díjas díszlettervező munkája, a jelmeztervező Kiss Márk, aki 2022-ben az „év Stylistja” volt. A díszletet és a jelmezeket egyébként a Magyar Állami Operaház biztosította a film számára, s ezek esetében a színpadi produktum és a filmes produkció közti különbséget a távoli és a közeli jelenetek miatt volt szükség nagyon alaposan átgondolni, megtervezni és legyártani. A koreográfia a Harangozó Gyula-díjas koreográfus, táncművész, Kulcsár Noémi nevéhez kötődik.

Exit mobile version