Ljudmila Ulickajanak ítélték oda a Simone de Beauvoir díjat. A hivatalos díjátadó január 10-én lesz a párizsi Les Deux Magots kávéházban. A kitüntetést a francia filozófus, Julia Kristeva alapította 2008-ban, Simone de Beauvoir születésének 100. évfordulójára, és emberi jogi aktivistáknak ítélik. Ljudmila Ulickaja a nők szabadságáért folytatott küzdelméért kapta meg a díjat.
Ljudmila Ulickaja 1943-ban született a szibériai Jekatyerinburgban, ahová családját politikai okokból száműzték. Ljudmila alig egy éves volt, mikor visszaköltözhettek a fővárosba, így már Moszkvában nőtt fel, ott végezte tanulmányait, és jelenleg is ott él.
Édesanyja biokémikus volt, így nem meglepő, hogy Ljudmila Ulickaját már középiskolásként is a tudomány vonzotta, majd később elsőre felvették a Moszkvai Állami Egyetemre, ahol genetikusként végzett. Diplomája megszerzése után a Moszkvai Genetikai Intézet kutatójaként dolgozott. Amikor 1970-ben elbocsájtották – a laborban vele dolgozó munkatársaival együtt – szamizdat irodalmat olvastak és terjesztettek, tiltott könyveket birtokoltak. Nem dolgozott genetikusként kilenc éven át, és ez idő alatt szakmája annyit fejlődött, hogy később nem is tért vissza a tudományos pályájához. Természettudományos szemlélete azonban regényeiben is tetten érhető (a Kukockij eseteit kilenc éven át írta, ebben a regényében kifejezetten genetikusmúltjára épít).
Nem sokkal a peresztrojka előtt (1979 és 1982 között) a moszkvai Zsidó Színház irodalmi titkáraként tevékenykedett, írt verseket, forgatókönyveket, rádiójátékokat, elbeszélő prózát, színdarabokat (ezeket ma is több helyütt játsszák Oroszországban, valamint Németországban). Első elbeszéléskötete – viszonylag későn – 1983-ban jelent meg, de alig vettek tudomást róla. Írásait az oroszországi folyóiratok rendre visszautasították, és hamarabb publikált külföldön, mint szülőhazájában. Átütő sikert az 1995-ben, Franciaországban megjelent kisregény, a Szonyecska hozott, amelyért Ulickaja Medici-díjat kapott 1996-ban. (Ezt a kötetét azóta közel harminc országban adták ki.)
A magyar olvasók elsőként a Médea és gyermekei, valamint a Kukockij esetei című regényeit vehették kézbe, amelyek hamar az olvasók kedvencévé tették Ljudmila Ulickaját. 2004 őszén az Életművésznők című regénye megjelenése és az Embertan és irodalom: elbeszélésbe oltott gének Ljudmila Ulickaja regényeiben elnevezésű pécsi konferencia hozta Magyarországra. 2009-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként újra Budapestre érkezik. Számos irodalmi díjat (köztük – a Kukockij esetei című regényéért – a legrangosabb orosz irodalmi elismerést, a Booker-díjat) és elismerést kapott, Oroszországban és a világ más részein egyaránt. A Könyvfesztiválra megjelenő új regénye, a Daniel Stein, tolmács 2007-ben elnyerte Oroszországban – a Booker-díjhoz mérhetően jelentős – Nagy Könyv nemzeti irodalmi díjat (maga mögé utasítva többek között Viktor Pelevin Empire ‚V’-jét).
„Mondtak már rám mindent, az újrealistától az újszentimentalistáig. A kategóriák sosem fontosak. A lényeg, hogy az olvasókban volt valami éhség a magánélet, a magánember témái iránt, ami engem a leginkább érdekelt. (…) Nem a közösségi életre vonatkozó lózungoktól jó a világ, hanem a személyestől. Az egyéni jóságtól, erkölcsösségtől, tisztességtől. A közösségi ember felelőtlen, a magánember viszont felelősséggel viseltetik az iránt, amit csinál. Ez ilyen egyszerű.” – vallja Ljudmila Ulickaja.
