Nobel-esélyesek: Ljudmila Ulickaja

Noha nem állítanánk, hogy a Svéd Királyi Tudományos Akadémia örömmel ítélné oda az irodalmi Nobelt egy olyan szerzőnek, aki keményen bírálja a kiválasztás szempontjait, Ljudmila Ulickaja az egyik legesélyesebb az elismerésre. A Vasárnapi Híreknek 2016-ban adott interjújában Ulickaja így nyilatkozik a legjelentősebbnek tartott díjról (hosszú, de fontos idézet következik): „Alekszijevics Nobel-díja kapcsán olvastam el részletesen a Nobel-féle rendelkező hagyatékot. Meglepett, hogy ebben semmi nem szerepel a szigorú értelemben vett irodalmi értékekről, az írás minőségéről. Szerepel viszont az, hogy annak kell odaítélni, aki „a humanizmus ideáljának megteremtésében” alkot jelentőset. Akkor ne csodálkozzunk, hogy Nabokov, aki zseni volt, egy óriás, mégsem kapta meg a díjat. Vagy Lev Tolsztoj! Magunk között szólva egy író számára az angol Booker-díj becsesebb, mint a Nobel, mert az az írás minőségét díjazza. Én rengeteg díjat kaptam, többet is, mint kellett volna. Köztük Budapest város díját, amire büszke vagyok. De a Nobel-díj nem foglalkoztat. Tudom, hogy a bizottságnak számtalan szempontot kell figyelembe vennie: a díjazott egyszer legyen fekete, egyszer nő, egyszer testi fogyatékos, máskor meg homoszexualitását nyíltan vállaló, vagy belorusz újságíró. Az utóbbi évtizedekben világosak a válogatási szempontok. Az emberek nagyon kevés magas irodalmat olvasnak, viszont rengeteg tényanyagot, akár tényirodalmat. És ezek közül Szvetlána Alekszijevics könyvei nagyon magas minőséget képviselnek. Ebből a szempontból a Nobel-díj Bizottság érvelése következetes és védhető. A humánus eszmék terjesztése fontosabb, mint az irodalmi minőség. Bob Dylan jó költő? Biztosan, de nem ezért kapta a díjat. Ő az az ember, aki szót emelt a háború ellen, aki óriási hatással volt amerikaiak egész nemzedékének gondolkodására. Aki felemelte a hangját az elnyomottakért, kritizálta az egész kapitalista rendszert. Ne felejtsük el, hogy Nobel volt az, aki feltalálta a dinamitot. Lehet, hogy a díj, amit alapított, egyfajta bocsánatkérés az emberiségtől. Az ő bűnhődése. És akkor nyugodtan kaphat díjat Bob Dylan is.” Ljudmila Ulickaja a magyar olvasók körében az egyik legnépszerűbb külföldi szerző.

Tizenöt műve jelent meg magyar fordításban, többnyire a Magvetőnél és Goretity József tolmácsolásában (de fordította még V. Gilbert Edit, Kisbali Anna és Morcsányi Géza), 2004 óta számos alkalommal járt Magyarországon, például 2009-ben, amikor a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt, és megkapta a Budapest Nagydíjat, vagy 2011-ben, amikor az Imágó című könyvét mutatta be Budapesten és Pécsett. Regényei és elbeszéléskötetei közül legalább egy ismerősen cseng a magyar olvasó előtt: Kukockij esetei; Médea és gyermekei; Életművésznők; Vidám temetés; Szonyecska; Odaadó hívetek, Surik; Történetek állatokról és emberekről; Daniel Stein, tolmács; Elsők és utolsók; Imágó; A mi Urunk népe; Történetek gyerekekről és felnőttekről; Örökbecsű limlom; Jákob lajtorjája.

„Ljudmila Ulickaja 1943-ban született a baskíriai Davlekanovóban, ahová családját politikai okokból száműzték. Ljudmila alig egyéves volt, mikor visszaköltözhettek a fővárosba, így már Moszkvában nőtt fel, ott végezte tanulmányait, és jelenleg is ott él – olvashatjuk életrajzában a Magvető Kiadó Ulickaja-oldalán. – Édesanyja biokémikus volt, így nem meglepő, hogy Ljudmila Ulickaját már középiskolásként is a tudomány vonzotta, majd később elsőre felvették a Moszkvai Állami Egyetemre, ahol genetikusként végzett. Diplomája megszerzése után a Moszkvai Genetikai Intézet kutatójaként dolgozott. Amikor 1970-ben elbocsájtották – a laborban vele dolgozó munkatársaival együtt -, szamizdat-irodalmat olvastak és terjesztettek, tiltott könyveket birtokoltak. Nem dolgozott genetikusként kilenc éven át, és ez idő alatt szakmája annyit fejlődött, hogy később nem is tért vissza a tudományos pályájához. Természettudományos szemlélete azonban regényeiben is tetten érhető (a Kukockij eseteit kilenc éven át írta, ebben a regényében kifejezetten genetikusmúltjára épít).

Nem sokkal a peresztrojka előtt (1979 és 1982 között) a moszkvai Zsidó Színház irodalmi titkáraként tevékenykedett, írt verseket, forgatókönyveket, rádiójátékokat, elbeszélő prózát, színdarabokat (ezeket ma is több helyütt játsszák Oroszországban, valamint Németországban). Első elbeszéléskötete – viszonylag későn – 1983-ban jelent meg, de alig vettek tudomást róla. Írásait az oroszországi folyóiratok rendre visszautasították, és hamarabb publikált külföldön, mint szülőhazájában. Átütő sikert az 1995-ben, Franciaországban megjelent kisregény, a Szonyecska hozott, amelyért Ulickaja Medici-díjat kapott 1996-ban. (Ezt a kötetét azóta közel harminc országban adták ki.)

A magyar olvasók elsőként a Médea és gyermekei, valamint a Kukockij esetei című regényeit vehették kézbe, amelyek hamar az olvasók kedvencévé tették Ljudmila Ulickaját. (…) Számos irodalmi díjat (köztük – a Kukockij esetei című regényéért – a legrangosabb orosz irodalmi elismerést, a Booker-díjat) és elismerést kapott, Oroszországban és a világ más részein egyaránt. (…) Daniel Stein, tolmács regénye 2007-ben elnyerte Oroszországban – a Booker-díjhoz mérhetően jelentős – Nagy Könyv nemzeti irodalmi díjat (maga mögé utasítva többek között Viktor Pelevin Empire ‚V’-jét).
‘Mondtak már rám mindent, az újrealistától az újszentimentalistáig. A kategóriák sosem fontosak. A lényeg, hogy az olvasókban volt valami éhség a magánélet, a magánember témái iránt, ami engem a leginkább érdekelt. (…) Nem a közösségi életre vonatkozó lózungoktól jó a világ, hanem a személyestől. Az egyéni jóságtól, erkölcsösségtől, tisztességtől. A közösségi ember felelőtlen, a magánember viszont felelősséggel viseltetik az iránt, amit csinál. Ez ilyen egyszerű’ – vallja Ljudmila Ulickaja.”
Ljudmila Ulickaja műveivel foglalkozó írásainkat külön dossziéba gyűjtöttük. Itt találják Vári Erzsébet 2009-es interjúját, amelyben így vall magáról: „Ami az írói tevékenységemet illeti: recepció mindenféle jelzőkkel sorol be, női író, írónő, nőíró és így tovább, de ez engem nem érdekel, én a saját személyiségemet képviselem, a maga összetettségében. Oroszországban egyébként a nők jelentik a társadalom jobbik, nemesebb felét, és munkáimban ezt is igyekszem bemutatni, hangsúlyozni. Hozzátenném mindehhez azt is, hogy egymás megértése volna a nők és a férfiak legfontosabb feladata, illetve elengedhetetlen feltétele annak, hogy harmóniában éljünk.” Szekeres Dóra 2011-ben beszélgetett vele az Imágóról, ebben a következőt nyilatkozza: „A nők helyzete valóban nehéz, és Oroszország tényleg a boldogtalan nők országa, máig tartom ezt. Azzal együtt ez nem jelenti azt, nem zárja ki, hogy ezek a nők igenis erősek, harcosak legyenek. Ezek a nők tudják, hogyan kell segíteni a másikat, tesznek egymásért és a legnehezebb helyzetben is boldogulnak, még akkor is, ha közben nem boldogok.” „Az irodalomtörténészek a ‘nüanszok prózájaként’ is számon tartják művészetét, különösen az emberi természet apró rezdüléseinek ábrázolását, a mindennapi élet részletes és pontos bemutatását emelik ki. (…) olvasmányosan és hangsúlyosan a magánélet problémáit, a nők helyzetét helyezi előtérbe, és elítélően nyilatkozik, vagy ír a politikáról. Témáival, történeteivel az írónő elsősorban az egyes ember, a személyiség problémáit veti fel, mert az egyéni jóságot, a tisztességet tekinti a létezés alappillérének. Ugyanakkor Ulickaja művei hátterében jelen van a politika és a történelem, amelyek meghatározzák hősei – gyakran drámai sorsát. Ábrázolt alakjait olykor a vallásba – vagy hitetlen férfihősei esetében a tudományba – vetett hit segíti abban, hogy elviseljék a sorscsapásokat. Ulickaja több alkotásában finoman jelzi, hogy az egyházellenes, ideologikus és diktatórikus szovjet korszak politikai rendszere nem tudta teljesen megsemmisíteni az emberek transzcendentális, vallásos hitét, és a hitből következő erkölcsi magatartást. (…) A műveknek erős referenciális értéke is van, olykor az az olvasó érzése, mintha az írónő szövegei személyes tapasztalatainak, ismerősei szóbeli közléseinek megszerkesztett, továbbgondolt formái volnának. (…) És bár írói magatartása alapvetően politikaellenes, közügyekben mégis megszólalni kényszerül, amikor felelős értelmiségiként ezt elkerülhetetlennek tartja” – írja róla Vári Erzsébet a Literán.

Ljudmila Ulickaja jelen pillanatban ötödik a Nicerodds fogadóiroda listáján. Bár a Svéd Akadémia szeret meglepetéseket okozni, és Ulickaja kiváló pozíciója az esélylatolgatók körében még nem garantál semmit, annyi feltételezhető, hogy tekintettel a tavalyi zaklatásos botrányra az egyik díjazott idén egy olyan női szerző lesz, aki előszeretettel választja a nők helyzetét és sorsát témájául.
Hogy hogy áll maga a szerző egy esetleges Nobelhez, arra a Lévai Balázsnak adott interjújából is következtethetünk, melyben a hírnevet nagyon nagy megpróbáltatásnak és kísértésnek nevezi az ember belső világával szemben.
Október 10-én 13 óra tájban kiderül, meg kell-e küzdenie ezzel a kísértéssel.

(forrás: litera.hu)