Az ember azért ír verset, mert a szó szoros értelmében sürgős szüksége van reá. Fölidézi a tárgyak lelkét, s ez annak sikerül, akinek varázsereje van. A költő tehát táltos, vajákos, bűbájos – írja József Attila! De hát mire való a költészet? Semmire! Mindenre! Kiss László elnök üzenete a Versmondók Blogján!
Az ember azért ír verset, mert a szó szoros értelmében sürgős szüksége van reá. Fölidézi a tárgyak lelkét, s ez annak sikerül, akinek varázsereje van. A költő tehát táltos, vajákos, bűbájos – írja József Attila!
„De minthogy a műalkotás bontatlan egész, valóságos egység, nyilvánvaló, hogy a költő a fölidézett több tárgynak közös lelkét indítja mennynek a pokol ellen. A szellem így bele is veszne az anyag végtelenségébe, ha egyáltalában beletörődnénk abba, hogy kívüle is legyen valami, ami határtalan. Ez az elme számára őrület volna, a képzelet számára képtelenség, a lélek számára világhiány. De éppen emiatt az ész addig serénykedett, a képzelet addig csapongott kép után a képtelenségben, míg meg nem teremtette a mithoszokat. Az ihlet tehát a szellemnek az a minősítő ereje, amely az anyagot végessé teszi.”
De hát mire való a költészet? Semmire! Mindenre!
Semmire, mert a költészet önmagáért való szépség!
Mindenre, mert a költészet a teljes egész!
Mit jelent, mit jelenthet manapság a költészet: van-e létjogosultsága, miért mondanak verset, ha mondanak, sokan vagy kevesen. Játékos gyermek, értelmében, érzelmeiben éppen csak nyiladozó, vagy kibomlott erősszívű fiatal, középkorú felnőtt, melegszívű, unokáiknak múltat mesélő, öregnek aligha nevezhető szépkorú, miért tanul verset?
Tézisek és válaszok Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke tollából, a Versmondók Blogján.
