Hírek

Marianna búcsúja

Published on

Minden baráttal, jó érzésű emberrel tudatjuk, hogy Kiss Marianna, a Kondor Béla Közösségi Ház nyugalmazott igazgatója, Bessenyei-díjas közművelődési szakember temetési szertartása 2017. január 27-én, pénteken 17 órakor lesz az erzsébetvárosi Szent Erzsébet templom (Rózsák tere) urnatemetőjében, Budapesten, szűk körben. 18 órától szentmise keretében búcsúztatjuk, köszönünk el tőle nyilvánosan a templomban.

Az emlékezésen Mohai Gábor Radnóti-díjas előadóművész mond verset, Bojtos Luca egykori növendék, operaénekes énekel, Gerendás Péter Liszt-díjas előadóművész játszik, és Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke mond búcsúbeszédet.

Ezt követően a Fővárosi Művelődési Házban (XI. kerület, Fehérvári út 47.) vetítéssel, zenével, kötetlen barát-emlékezést tartunk a Magyar Versmondók Egyesületével, ahol kollégák, pályatársak, barátok emlékezhetnek Mariannra. Együttérzésüket, emlékező részvételüket köszönjük! Kiss Mariannát Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata saját halottjának tekinti.

1953-ban született Dombóváron. Egész életén át tanult, képezte magát. Elvégezte a Kecskeméti Óvónőképző Főiskolát, a Pécsi Tanárképző Főiskola Pedagógiai szakát és a Szombathelyi Tanárképző Főiskola Népművelés szakát, ahol 1983-ban okleveles népművelőként végzett. Munkahelyein a kulturális és közművelődési tevékenység egyik jeles segítője lett, közel 50 amatőr művészeti csoport szakmai és működési tevékenységét segítette és koordinálta.

1987-ben Budapestre költözött. Még ebben az évben felvételt nyert az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Népművelés kiegészítő szakára és 1991-ben egyetemi diplomát szerzett.

​1990 szeptemberében érkezett a XVIII. kerületi Havanna Közösségi Házba, mint népművelő. 1991 szeptembere óta hosszú évekig igazgatta az intézményt. Nevéhez fűződik, hogy a Közösségi Ház 1992-ben felvette a kerület kiváló szülöttének, a posztumusz Kossuth-díjas festőművész Kondor Béla nevét. Az ő feladata volt az Intézmény új arculatának megtervezése, kidolgozása. Igazgatása alatt formálódott naggyá a ház kulturális és közösségi élete, valamint otthona lett a társművészeti ágaknak.

Elvégezte az Iparművészeti Egyetem művészet menedzser szakát is. Több képzőművészeti kiadvány szerkesztője, társzerkesztője​. Állami kitüntetésként Wlassics Gyula-díjat, a XVIII. kerület részéről Művelődésért díjat is kapott.

Számos kiállítást, versmondó versenyt, koncertet, színházi előadást szervezett és menedzselt, többek között a Regösök húrján vers- és prózamondó verseny megszervezése, a balatonszemesi Gyermekversmondó Tábor működtetése, a 18. kerületi Ifjúsági Művészeti Fesztivál, és még számos rangos esemény kötődik hozzá, amiket a Magyar Versmondók Egyesületének vezető tagjaként is koordinált.

Feladatául tűzte ki, a kerületben élő és a kerülethez kötődő professzionális alkotóművészek megismertetését, bemutatását a lakosság felé. Nagy hangsúlyt fektetett a tehetség felkarolására és a tehetséggondozásra, segítette a Kondor Béla Közösségi Ház önképző köreinek működését. Jó kapcsolatot épített ki a XVIII. kerületi Intézményekkel és a tíz Nemzetiségi Önkormányzattal, teret és helyet adott rendezvényeiknek. A XVIII. kerületi Önkormányzat Városháza Galériájában és Dísztermében szervezett programokat rendezte, koordinálta.

Jelentős szerepet játszott a művészeti közéletben. Nevéhez fűződik – és mindkettőnek szerkesztője és kiadója volt – a kerületi köztéri alkotásokat felvonultató kötet megjelenése, valamint a Voltak és vannak, Pestszentlőrinchez és Pestszentimréhez kötődő képzőművészeket bemutató reprezentatív album is. Több kerületi köztéri szobor felállításának megvalósításában is segített. A Havanna Lakótelepi napok rendezvénysorozat évtizeden át való megszervezése is Ő feladata volt, mely több mint harminc a lakótelepen működő intézmény munkájának összehangolását vonta maga után.

Kiss Marianna tevékenységét az igényesség, a pontosság, a harmónia összhangja jellemezte. Nevét a népművelői szakma országszerte, széles körben ismerte. A magas fokon képzett népművelő, a szépséget teremtette meg maga körül, s sugározta környezetének megjelenésében, gondolkodásában, kapcsolatteremtésében. Személye a szakma értékteremtésének és értékközvetítésének példája volt.

Közművelődési munkájáért 1999. augusztus 20-án a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere Közművelődésért-díjban részesítette és 2006-ban Bessenyei György-díjat kapott. A Magyar Versmondók Egyesületétől átvehette a “Ki viszi át a Szerelmet” emlékplakettet.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Kiss Mariannát saját halottjának tekinti.

Exit mobile version