A könyvhéten jelennek meg Lutter Imre versei

Június 10-én, pénteken 17 órától Budapesten, a Vörösmarty téren, a Líra standjánál dedikálja Lételem című kötetét a szerző.

Szerkesztője Turczi István Prima Primissima díjas költő, terjesztője a Líra könyvesbolt hálózat. A kötetet több művész és közéleti szereplő ajánlja, mások mellett Molnár Ferenc Caramel, Erős Antónia, Nagy-Kálózy Eszter és Zalán Tibor. A könyv borítóját és a versciklusokat Selyebi Dániel képzőművész illusztrálta, a borító Csahóczi Ferenc munkája.

A könyv 160 oldalon 82 verset tartalmaz, és három ciklust fog össze: a „Magába roskad az óceán” a természet és az emberi természet kapcsolatát keresi, „A dolgok változnak” ciklusa a világ folyamatait és az emberiség fejlődését, útkeresését, míg a „Kételyeim” című ciklus az egyén és a társadalom viszonyát írja le. Mindhárom ciklus alatt érezhető a szerelem, a lelki mélység, a természettel való szimbiózis és a világgal való folytonos meghasonulás, amik átívelik a verseket.

„Egy jól irányzott ütés az élet.

Rögök verte nyomok rajtad az évek.

Csak ami nincs, az hiányozhat.

Csak ami van, az öl meg.

S mindazt, mit elmulasztottál,

Csak összegyűjtöd és elégeted.”

– írja Így mennek az évek című versében Lutter Imre.

Turczi István a modern ember vívódását érzékeli a versekből. Az Írószövetség Költői Szakosztályának elnöke szerint „A Lételem könnyen megszerethető könyv: minden sorában érződik a szerző szenvedélyes személyes jelenléte, az örökkévalóság színe előtt megállított pillanat szépségét és szomorúságát latra tevő, modern ember vívódása és kételyek szaggatta, belső hite.”

„Szűk szavu emberek állnak 

S itt a tömeg hőzöng maga nyers erejével

Vágy zakatol dideregvén

Úgy keresik tán önmaguk elszigetelve

Felkel a nap, zene árad

Nincs odakünn se világ, se barát, ellenség

Álmosan ints a vonatnak

Dombokon át lám, hogy tova tűnik az emlék

Elszalad innen a táj és

Gyorsan elillan az életvágy, ha feladnád

Nem feleded, noha fáj és

Gyógykezelés se segít, csak fájdalom adná

Azt az erőt, ami képes

Még hitet adni a lélek szűk folyosóján

Eltemetem vele rögvest

Emberi elme sötétlő ördögi mocskát”

– ahogy az a Fáradt fohász című nagyívű költeményében szerepel.

„Egyik katarzisból repít a másikba. Nevettem, meghatódtam, elgondolkodtam a verseket olvasva az életen, az igazán fontos dolgokon, a szerelem megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan lélekvilágán.” írja ajánlásában Molnár Ferenc Caramel.

„Ijesztő és egyben felemelő így látni egy embert, aki mindent kimondhat, aki nem takarhat el semmit magából, és nem is akar. A legszebb hatalom van a kezében, a költészet hatalma.“ – véli Erős Antónia.

„Lutter Imre a versre, a versmondásra tette fel az életét – ahogy elképzelem, több száz, több ezer vers munkál benne egyszerre és külön-külön is, egyfajta állandóságban. Ebben a rendezett zűrzavarban kell megtalálnia a maga hangját és érvényes megszólalási formáit, amikor költőként jeleníti meg magát. Elsődleges dolga tehát az ezekkel szembeni ellenállás, pontosabban, az elkülönülés a rendkívül sok ismerős hangfekvéstől, már benne zsongó lehetőségtől. Számtalan és sokféle „hangszeren” játszik ennek megfelelően.” – így látja Zalán Tibor költő.

„száz szines emlék

terheli elménk

bennük a régmúlt 

gyorsan elég

azt, ami lettem

földig eresztem

fent figyel isten

lent te meg én

 elfut az élet

halni se félek

elfogy erőm most

légy az enyém

légy te a vágyam

ritmus a dalban

vágydiadalban

kósza remény”

– részlet a Légy az enyém című versből.

Lutter Imre így ír bevezetőjében: „Sok költő versén keresztül találkozhattunk már, ha engem hallgattál. Most a saját szavaim osztom meg veled, ha kíváncsi vagy rá. Mert ugyanabban a világban élünk: vannak közös dolgaink, vágyak, érzések, gondok és kiút, ha kell.

Vedd elő a kötetet, olvasd, mondd, idézd, küldd, üzenj vele, s rájössz, hogy a vers menedék, amikor elbújnál a világ zaja elől, és helyetted beszél, ha nem mersz szólni, vagy elakad a szavad.

A dolgok változnak, de az érzések ugyanazok. Az elmúlásban is Te vagy az állandó, s a vers örök.

A vers: lételem.”

A kötetben helyet kapott a középső ciklus címadó idézetének ismert költeménye, A vers örök című mű, amelyet sokan tévesen József Attilának tulajdonítanak. Ebből a versből származik a Magyar Versmondók Egyesületének elhíresült mottója is: „A dolgok változnak. A vers örök.”

A kötetet Pálos Anna és Székelyhidi Zsolt gondozták, és a megjelenést a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A társkiadó szerepét a Tipp Cult Kft. vállalta. A könyv júniustól az ország minden pontján kapható lesz, elsősorban a Líra könyvesbolt hálózatában és partnereinél, de online is megrendelhető a www.vers.hu oldalon.

Az ajánlások:

„Szívből ajánlom minden költészetkedvelő figyelmébe Lutter Imre barátom Lételemét!

Egy igazán érett és szórakoztató kötet, amely bölcsességgel reflektál egyszerre nagyon fontos társadalmi ügyekre és az emberi érzésekre.

Egyik katarzisból repít a másikba. Nevettem, meghatódtam, elgondolkodtam a verseket olvasva az életen, az igazán fontos dolgokon, a szerelem megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan lélekvilágán.

Kellemes utazást kívánok minden kedves olvasónak, s köszönöm, drága Imi, a barátságodat, s azt, hogy beengedtél minket a költészeteden keresztül a lelkedbe!”

Molnár Ferenc Caramel

“Lutter Imre nekem kolléga: szerkesztő, műsorvezető, televíziós szakember. Azt hittem, hogy megismertem egészen munka közben, mert őszinte, nyílt és a hivatásában alázatos. Olvasva a verseit jöttem rá, hogy igazán a költészetben mutatja meg magát pőrén. Ijesztő és egyben felemelő így látni egy embert, aki mindent kimondhat, aki nem takarhat el semmit magából, és nem is akar. A legszebb hatalom van a kezében, a költészet hatalma.“

Erős Antónia 

„A dolgok változnak. A vers örök – mondja egy helyütt az itt olvasható versek szerzője, ami nem csak naiv optimizmust feltételez a részéről, de tiszteletet parancsoló megátalkodottságot, mi több, rendíthetetlen elhivatottságot is. Lutter Imre a versre, a versmondásra tette fel az életét – ahogy elképzelem, több száz, több ezer vers munkál benne egyszerre és külön-külön is, egyfajta állandóságban. Ebben a rendezett zűrzavarban kell megtalálnia a maga hangját és érvényes megszólalási formáit, amikor költőként jeleníti meg magát. Elsődleges dolga tehát az ezekkel szembeni ellenállás, pontosabban, az elkülönülés a rendkívül sok ismerős hangfekvéstől, már benne zsongó lehetőségtől. Számtalan és sokféle „hangszeren” játszik ennek megfelelően, sokféleképpen. A koantól a lírai szabadversig terjed a formai tájékozódása, hol daktilusoktól lüktetnek a sorok, hol tárgyias kopogásukkal tüntetnek, hol rímes-ritmikus szerkezetekben találja föl magát az aktuális üzenet, hol prózával érintkező szólamokban, máskor limerickkel kacérkodik hang és versbeszélő…

A kötet címe mindenképpen kulcs ehhez a tágas világhoz, főleg ha nem csak elsődleges jelentése és közvetlen konnotációi felől közelítünk hozzá, hanem átengedjük magunkon a lehetséges nyelvi áthallásokat is. Számomra akkor a legérdekesebb ez a költészet, amikor nem bölcs és határozott a versbeszélő, hanem tétova, olykor elveszett, amikor nem a megmondó pozícióját (páncélját) vállalja-választja (ölti magára), hanem állítva kérdez (önmagától) és finom iróniával leplezi (le) részvét(el)ét és gyámoltalanságát, indulatát vagy kiszolgáltatottságát abban a létben, amelyben ő is csak elem. Abban az elemben, amelynek a léte szavakon keresztül kapja meg jelentését – és jelenlétéhez a létezhetőséget.

(Csak még annyit: az se kizárt, hogy a dolog örök, és a versek változnak – de ez már az elkövetkező kötet kérdőjele lehet.)”

Zalán Tibor