Krasznahorkai László 60 éves

A Kossuth-díjas magyar író 1954. január 5-én született. Január 8-án születésnapja alkalmából az Írók Boltjában mutatják be Háború és háború című regényének első teljes kiadását.

Krasznahorkai László magyar író, 1954. január 5-én született Gyulán, Magyarországon. A gyulai alap- és középfokú iskolák után Szegeden, majd Budapesten jogot hallgatott 1974-1976 között. Az ELTE Bölcsészkarán 1977-1983 között szerzett magyar-népművelő diplomát. Első írása a Mozgó Világban jelent meg 1977-ben, Tebenned hittem címmel. 1977-1982 között a Gondolat Könyvkiadónál dokumentátor, 1982-től szabadfoglalkozású író.Tavaly már Amerikát is meghódította, miután megjelent a Seiobo angolul, a Sátántangó a legjobb fordítás díját is elvitte, a Megy a világ című kötetét a 2013-as év 50 legjobbja közé választottuk.

“Könyveim azokhoz szólnak, akik elolvassák őket. Így az a tény, hogy én egyáltalán szánom valakiknek, amit kibocsátok, nem bír iszonyatos jelentőséggel. Viszont ők, akiknek mégis „szánom” a könyveimet, sokfélék, de hogy nem arisztokratikusak és hogy ez nem a szociális elit, arra mérget vehet. Épp ellenkezőleg, akikre én gondoltam, és gondolok, azok nem hogy nem kiválasztottak, hanem épp ellenkezőleg, őket senki nem fogja kiválasztani, csak kivetni, mert nem kiválasztottak, hanem kivetettek ők, sérültek, védtelenek, túlérzékenyek, már az első fordulónál kipörögnek ezek a Nagy Kavarógépből. Esetleg úgy fogalmazhatná át tehát a megnevezést, hogy akikről beszélünk, azok inkább a sérültek elitje, a jóvátehetetlenül kiszolgáltatottak arisztokratái… Ez, ugye, másként hangzik már. S hogy én nekik kínálom fel a műveimet? Inkább azt mondanám, hogy ők azok a Mindig Ugyanazon Személyek, akik gondolkodásom állandó alanyai. Hálás vagyok nekik, végtelenül. Nélkülük az olvasók nem is értenék, mit csinálok. Nélkülük az eszembe se jutna írni valamit. Ők azok, akik részben, legalább valamilyen pici töredékben, de minden olvasómban, azt hiszem, ott vannak.” Mondta a vele készített interjúban az apokalipszis mestere.

„(…) én nem akartam többet, mint egyetlen komoly könyvet megírni, s azzal kész, vége. Sőt, még kevesebbet is akartam, mert én, ha jól emlékszem, csupán egyetlen mondatot akartam. (…) ezért mindig újrakezdtem, tovább csináltam, s mikor elfáradtam, befejeződtek, mint egy könyv.” Idézte cikkében a KönyvesBlog.

Krasznahorkai László (Fotó: cultura.hu)

Először 1987-ben hagyhatta el a kommunista Magyarországot, Nyugat-Berlinben töltött egy évet a DAAD vendégeként. A szovjet rendszer összeomlása óta állandóan változtatja lakóhelyeit. Gyakran tért vissza Németországba és Magyarországra, de hosszabb-rövidebb időket töltött és tölt Franciaországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Görögországban, Kínában és Japánban.

Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Susan Sontag „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így ír róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja.” 1993-ban megnyerte az év legjobb könyvének díját, a Bestenliste-Preis-t Németországban Az ellenállás melankóliája című regényéért. 1996-ban a Wissenschaftskolleg zu Berlin vendége volt. A Háború és háború című regényének írása közben több éven át keresztül-kasul utazta Európát. A mű megírásában legnagyobb segítségére Allen Ginsberg volt, akinek New York-i lakásában hosszabb ideig lakott, s akinek baráti tanácsai sokban segítették a könyv létrejöttét.

Krasznahorkai Delhiben (Fotó: litera.hu)

1990-ben töltött először hosszabb időt Kelet-Ázsiában, akkori élményeiről Mongóliában és Kínában Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című regényében számolt be. Attól kezdve többször visszatért Kínába. 1996-ban, 2000-ben és 2005-ben 6-6 hónapot töltött Japánban, Kiotóban.

1985 óta filmrendező barátja, Tarr Béla több könyvét és forgatókönyvét is filmre adaptálta, köztük a világhírű Sátántangót és a Werckmeister harmóniákat. Tarr-ral Krasznahorkai a mai napig együtt dolgozik, és több fontos döntésében segíti a rendezőt.

Bukta Imre: Krasznahorkai László

Számos díj kitüntetettje, köztük tulajdonosa a legmagasabb magyar állami díjnak, a Kossuth-díjnak is. Tagja a magyar Irodalmi Akadémiának. Két gyermeke van, második felesége, Krasznahorkai Dorka sinológus és tipográfus, akivel 2007 óta Berlinben él.

2010 júniusában Berlinben a néhány évvel ezelőtt alapított Brücke-Berlin-díjat kapta meg. Az író németül is megjelent Seibo járt odalent című elbeszéléséért kapja a 20 ezer euróval járó kitüntetést, amely fordítójának, a drezdai Heike Flemmingnek is szól.

Krasznahorkai László hatvanadik születésnapjára megjelent a Háború és háború első teljes kiadása, benne a Megjött Ézsaiás című levéllel. A könyvbemutatót január 8-án tartják az Írók Boltjában.
Krasznahorkai László: Háború és háború (regényrészlet)

„Hirtelen kezdődött, nem volt felvezetés, sejtelem, előkészület, ráfutás, pontosan a negyvennegyedik születésnapjának egy adott pillanatában csapott le rá a felismerés, és rögtön iszonyú fájdalmasan, éppen úgy, ahogy ők heten csaptak le rá itt a felüljáró közepén az előbb, mondta, éppen olyan váratlanul és előre megjósolhatatlanul, ült egy folyóparton, ahol különben is néha, mert nem volt kedve hazamenni az üres lakásba pont a születésnapján, ült, és tényleg hirtelen, beléhasított, mesélte, hogy szent isten!, semmit nem ért az egészből, hogy jaj, jaj, jaj, semmiről semmi fogalma nincs, hogy Jézus Mária, nem érti a világot, és már attól megrettent, hogy így fogalmazódik meg benne a dolog, a közhelynek, a banalitásnak, az émelyítő naivitásnak ezen a színvonalán, de hát erről volt szó, mondta, egyszeriben borzasztó ostobának látta önmagát negyvennégy évesen, egy üres, buta hólyagnak, ahogy negyvennégy éven át értette a világot, miközben pedig, látta be akkor ott a folyónál, nemhogy nem értette, hanem egyáltalán nem értett semmit az egészből, amiből az volt a legrosszabb, hogy negyvennégy éven át azt hitte, érti, holott nem értette, ez volt a legrosszabb azon 9a születésnapi estén, egyedül a mellett a folyó mellett, a legrosszabb, mert ráadásul ezzel a felismeréssel nem járt együtt az, hogy na, akkor viszont most már érti, mivel nem egy új tudást kapott ezzel cserébe azért a másikért, hanem valami ijesztő bonyolultságot, ha ettől kezdve a világra gondolt, márpedig azon az estén iszonyú mélyen gondolt a világra, és gyötörte magát, hogy megértse, de nem ment, csak egyre áttekinthetetlenebb lett az a bonyolultság, már az volt az érzése, hogy annak a világnak, amelynek a megértésével annyira kínozza magát, ez a bonyolultság az értelme, hogy a világ tehát azonos a saját bonyolultságával, már éppen itt tartott, és nem adta fel, amikor pár napra rá észrevette, hogy valami baj kezd lenni a fejével.”

(forrás: kulturpart.hu, wikipedia)