„Elmondom őket egymás után, mintha magamban beszélnék” – Kornis Mihály ezúttal Borbély Szilárd verseit mondja a Nyitott Műhelyben. A még mindig nagy magyar költészetről és a mennyei királyság önkénteseiről is beszélt a Magyar Narancsnak az író.
„Kollegiális vallomásnak szánom, a magyar költészet élvonala melletti szolidaritási tüntetésnek” – mondta a vele készült Narancs-interjúban Kornis Mihály, hogy milyen indíttatásból is áll ki versmondóként, kortárs és majdnem kortárs költők műveinek tolmácsolójaként a Nyitott Műhely közönsége elé.
Fotó: Németh Dániel
„Tavaly eszembe jutott, hogy a jórészt már halott klasszikusok utolsó nemzedékét – Petri, Orbán Ottó, Tandori – követő kortárs költőket nem ismerjük oly bensőségesen, és nem tartjuk őket annyira számon, ahogyan Magyarországon a nagy költőket szokás – és megint valami elvész végleg, ha a továbbra is élő, roppant értékű magyar poézis kiesik a magyar kulturális köztudatból.- E veszteség elkerülése végett minden hónap első hétfőjén az író verseket mond; ma Borbély Szilárd verseit, de Orbán Ottóra, Tandori Dezsőre, Ferencz Győzőre, Szíjj Ferencre és Kemény Istvánra is sor kerül hamarosan.
RÉSZLET AZ INTERJÚBÓL:
MN: Legutóbb megjelent,Hol voltam, hol nem voltam című beszélgetőkönyvedet dicsérte a kritika, voltak viszont olyanok is, akik fanyalogtak.
KM: Úgysem hiszik el az embernek, amit ilyenkor mond, szinte mindegy is, hogy mit válaszolok, ha védekezem, csak dicsekvésnek tűnik, nem lehet belőle jól kijönni. Velem, azt hiszem, valami hasonló dolog történt, mint Karinthyval. Nem a tehetségemet mérem az övéhez, csak az a közös bennünk, hogy az ő kortársai is mindig úgy látták, hogy elhülyéskedte a talentumát, nem írta meg a Nagy Művet. Néha mintha ő is ezt érezte volna.
MN: A te bő másfél évtizede írtNapkönyved főszereplője is írásgörccsel és a saját magát illető súlyos kétségekkel küzd.
KM: Azután, amikor 2000- 2001-ben Németországban voltam, történt bennem valami, és azóta tíz könyvet írtam. Elvégeztem a lelkiismeret-vizsgálatot. Ha megfeszülök, se tudtam volna többet vagy jobbat írni, mint amit megírtam és még megírok. Bennem ennyi van, ennyit tudok letenni az asztalra. Biztos vagyok a könyveimben. Talán furcsán hat majd, amit mondok, de abban az értelemben mélyen hívő ember vagyok, hogy egész életemet úgy éltem le: az én országom sem ebből a világból való. Ezt János evangéliumában mondja Jézus. Mindazt, amit én írtam és tettem az életben, abból a másik világból tették lehetővé. Ennyi telt tőlem. Igyekeztem rendesen megcsinálni, és azon a nyelven, amelyen írnom adatott. Annyira magyar vagyok, hogy akárhogy is van, akármilyen rémes is, ami következni fog, nem tudnék már elmenni innen. Legfeljebb pihenni. De nincs rá mód. Ha meg fentről küldenek, kimegyek a Kossuth térre, beszélek is, de csak mint a Fönti Ország bolond önkéntese, aki egy darabig még itt van szolgálatban. Nem szeretném, hogy ennél több közöm legyen az itteni dolgokhoz. Nem tudni már így hatvan felett, hogy húsz évem van-e még, vagy már csak három. Szeretném kihasználni az időm.
A Magyar Narancs teljes interjúját elolvashatják a Magyar Narancs honlapján és a versmondo.hu oldalán A hónap interjúja rovatban is, az alábbi linkre kattintva: