Hírek

Klasszikusok élőben

Published on

Közép-Európa Öröksége címmel a történelmi városok kulturális fejlesztési lehetőségeiről rendeznek szakmai konferenciát a hétvégén Budapesten. A programhoz kísérőrendezvényként kapcsolódik a költészet napi vásár április 10. és 13. között.

A konferencia központi kérdése, hogy miként lehet a történelmi szempontból jelentős belvárosokban található 19. századi épületeket sikeresen, gazdaságilag fenntartható módon hasznosítani műemléki sajátosságaik megőrzése mellett – mondta el Landwehr Klára, a Kultunio Alapítvány elnöke kedden a program budapesti tájékoztatóján.

Kifejtette, hogy az európai országok, különösen a visegrádi négyek városaiban számos olyan műemléképület található, amelyek az elmúlt századok során elvesztették eredeti funkciójukat és most üresen, kihasználatlanul állnak. A rendezvény keretében nemzetközi szakemberek osztják meg egymással a városfejlesztésben szerzett tapasztalataikat és a jó gyakorlatokat.

A konferencia kiemelt célja, hogy segítse a civil szervezeteket, önkormányzatokat, szolgáltatókat és a turisztikai szektort a műemléképületek, az üres üzletek és közterek hasznosításában, valamint nemzetközi együttműködések kialakításában.

Landwehr Klára kiemelte: a konferenciát hagyományteremtő szándékkal szervezik idén április 11. és 13. között, és bíznak benne, hogy a program a jövőben évente ad majd lehetőséget a szakemberek tapasztalatcseréjére.

A konferencia kísérőrendezvényeként az április 11-i költészet napjához kapcsolódva, csütörtöktől vasárnapig költészet napi vásárt is rendeznek a Városháza téren, amelyen irodalmi programokkal, kézműves és gasztronómiai termékekkel várják a látogatókat.

Az Ady Endre Gimnázium tanulói gondoskodnak a nyitott mikrofon program működéséről, és a négy napon át folyamatosan versekkel szórakoztatják az arra járókat, a téren felállított pódiumon pedig a Supka Géza Alapítvány szervezésében a Móra, a Kolibri, és a Manó kiadó tart gyerekek számára irodalmi programokat könyvekről, versekről.

A Nyugat fennállásának 25 éves jubileumán a Zeneakadémia szobájában:
Szép Ernő, Erdélyi József, Gellért Oszkár, Móricz Zsigmond, Laczkó Géza,
Babits Mihály, Tóth Aladár, Török Sophie, Schöpflin Aladár, Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes
(Budapest, Zeneakadémia, 1932. január 10.), fotó: Turul Fotoriport iroda – Szécsi – Országos Széchényi Könyvtár/ Kézirattár: Fond III/2260/57)

Az eredetileg a hajléktalanok megsegítését célzó, azonban alapítása óta “értékes és mozgékony irodalmi fórummá változott” Csillagszálló lap irodalmi-zenés programokat kínál majd az érdeklődőknek – mondta el Orbán György, a programok szervezője. Ezen kívül kiemelte a Forrai Sándor Művészeti Szakközépiskola divattervezést tanuló diákjainak műsorát, akik saját kreációikat felvonultató divatbemutatójuk után a ruhákhoz rendelt szerelmes versekből megépítik az “ismeretlen szerelmes emlékművét”.

A helyszínen régi, karos nyomdagépen lehet majd helyben verset nyomtatni, de lehetőség lesz elsajátítani a szerelmesvers-írás rejtelmeit is szakértők segítségével.

Karinthy Frigyes egy nyári csoportképen kinyúlt fehér atlétatrikóban.
(forrás: PIM)

A Petőfi Irodalmi Múzeum archívuma Arany hangok sorozatának lemezei megidézik a régi nagyokat, így a négy nap során a térre érkezők hallhatják szavalni mások mellette Karinthy Frigyest, Babits Mihályt, Szabó Lőrincet és Füst Milánt.

A vásár kiemelt vendége a Szlovák Intézet és a Fővárosi szlovák Kisebbségi Önkormányzat, akik szintén színes programokkal készülnek a látogatóknak, valamint a Down Alapítvány kézműves termékeit is megtalálja a közönség.

(forrás: MTI, stop.hu)

Exit mobile version