Őze Lajos, ahogy magát névkártyáján is titulálta, színjátékos volt. Posztumuszként kapott Kossuth-díjat, 25 éve, 1984. október 21-én, 49 éves korában távozott. Emlékére a civilszféra adományaiból és segítségével avattak most emlékkövet, a művész özvegye, Őze Lajosné Thoma Ildikó és fia, Őze Áron jelenlétében, akik az összefogás élére álltak. Az Első Magyar Versszínház, a Magyar Versmondók Egyesülete és a Magyar Szín-Játékos Szövetség képviseletében Rékai Nándor köszöntötte az emlékezőket. Rövid beszédében egy anekdotát mesélt arról, amikor Őze és Latinovits együtt sétáltak a Margit-szigeten, és Latinovits kérte, hogy barátja mondjon neki egy verset. Őze Ady Endre Az ős Kajánját mondta el, amit a színészkirály egy forinttal jutalmazott. Később az érmét kettévágták és életük végéig maguknál tartották, barátságuk és egymás iránti tiszteletük jeléül. Rékai Nándor Ady Endre Imádság háború után című versével tisztelgett a színjátékos előtt. Az emlékezők fát ültettek a kő mellé, oda, ahol Őze Lajos annak idején a szerepeit tanulta.
Az Őze-kő története – Őze Lajosné Thoma Ildikó tollából:
Történt, hogy az évek óta a Tabánban együtt kutyáinkat sétáltató, immár bátran mondhatom barátaimmal – vagyunk vagy harmincan – 2009 nyár közepe táján megörültünk annak, hogy legalább a fenti játszótérre a Főkert a régi kút helyén újabb, működő vízcsapot állított. És mint általában, magunkénak érezvén az egész Tabánt, ez alkalommal is „besegítettünk” az új kút környezetének rendbetételébe. Egy ilyen alkalommal kiböktem: „különben is, nekem azért kedves ez a hely, mert Lali a régi kút melletti padok egyikére jött ki a szerepeit tanulni, ha nagy volt otthon a zsivaj körülötte.”
Csak ennyit mondtam.
Eltelt egy kis idő, és „kézen közön” tudomásomra jutott, hogy közülünk egy, (Pogi, majd Tinta kutya gazdája) Bedécs Kristóf iparművész, Őze- és főleg Ötödik pecsét-mániás, fejébe vette, hogy ide, egy nagy követ kéne állítani ennek emlékére. És talált is egy szentendrei kőfaragót, Papp Lajost, akinél kiválasztott egyet. Beszélgetvén vele kiderült, mire kéne a kő.
Láss csodát: Papp Lajos erre rögtön leszállította a kő árát, ingyen szállítással (Szentendréről!)
És a további csoda: a tabáni kutyások, és aztán mások, akik csak hallottak erről, ma, a gazdasági válság idején, legkülönbözőbb szintű anyagi és kulturális állapotuktól függetlenül, és anélkül, hogy akár az adójukból levonhassák, gondolkodás nélkül rábólintottak, és a név nélkül kiosztott borítékokból kivétel nélkül mindenki kért, hogy beletegye hozzájárulását.
És úgy látszik, a szép gondolatok is terjedhetnek ugyanúgy, mint holmi fertőző betegség: szemérmesen, vagy csak úgy, juttatott, nem is kicsi összeget, hogy hozzájárulhasson. Pedig nincs is kutyája, nem is itt lakik, nem is érzi a Tabánt saját szűkebb pátriájának… ez nem csoda?
Bedécs Kristóf vállalta az adminisztratív intézni valókat is (helyfoglalási engedély) a hatóságoknál, akikhez csupán ezért szándékoznak fordulni, semmi másért.
Mindez tőlem függetlenül történik.
Amibe végül is bevontak, csupán annyi, hogy megismerhettem azt az embert, aki a követ (majd’ egy tonna!) adja, rábólintottam a kőre, és véleményemet kérték, mi legyen ráírva.
Tőlem nem hajlandók anyagi támogatást sem elfogadni.
De éppen ezért, az ú.n. kőavatás sem lesz hivatalos közeggel körülvett, hivatalos esemény.
Azt sem tudni, lesz-e beszéd, és ha lesz, ki fogja tartani. Ha lesz is, „tartani” nem fogja senki.
Már hogyan is lehetne másképp, olyan emberre gondolva, aki szakmájában profi volt, emberségében esendő. De tiszta. Akinek a „hivatalos közeg”-ről, még ha az állami-díj is, csak annyi jutott eszébe: „felülről dobja, és vagy hülyét, vagy ártatlant talál…”
Az teljességgel véletlen, hogy reményeink szerint éppen Őze Lajos 25 éves halál-évfordulójára fog állni a kő.
Budapest, 2009. október
