Hírek

Elhunyt Robert Sabatier költő, író

Published on

Életének 89. évében csütörtökön elhunyt Robert Sabatier francia költő, író, a legrangosabb francia irodalmi díj, a Goncourt-díj döntőbizottságának legidősebb tagja. Verseskötetei után első regénye 1953-ban jelent meg Alain et negre címmel.

A világon több millió példányban eladott, Les Allumettes suédoises (A svéd gyufa) című regény szerzőjeként vált ismertté; a könyvben egy kisfiú, Olivier kalandjain keresztül saját, a párizsi Montmartre-on töltött gyerekkorát meséli el.

Robert Sabatier a Párizs közeli Boulogne-Billancourt kórházában halt meg – közölte könyveinek kiadója, az Albin Michel.

A népszerű stílusban író szerző 1923. augusztus 17-én született, gyerekkorát árvaként a Montmartre-on töltötte, majd vidéken tipográfusnak tanult. A második világháború után visszatért a fővárosba, ahol ettől kezdve csak az irodalomnak élt.

Verseskötetei után első regénye 1953-ban jelent meg Alain et negre címmel, amelyet a Les Lettres francaises című irodalmi lap “az első francia antirasszista regényként” üdvözölt, majd 1959-ben Julien Duvivier filmet is forgatott belőle.

Albert Camus biztatására Sabatier a következő 15 évben 15 művet publikált, a népszerűséget és a nemzetközi elismerést azonban csak az 1969-ben megjelent, Les Allumettes suédoises című regényével vívta ki, amelyet harminc év alatt hét újabb epizód követett a kis Olivier kalandjairól.

Sabatier tucatnyi verseskötet és egy kilenckötetes, a francia költészet történetéről írt monumentális mű szerzőjeként is ismert – ez utóbbit 1976-ban kezdte publikálni és saját bevallása szerint 25 millió verssor elolvasásával összesen negyven évig dolgozott rajta.

Sabatier 1969-ben megkapta a Francia Akadémia Nagydíját, s a Goncourt-díj döntőbizottságának tagjaként 1971-től több mint negyven éven át a francia irodalmi élet egyik legbefolyásosabb figurájának számított.

A magyar olvasóközönség 1958-ban olvashatta először Bulvár című regényét, amely az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Somlyó György a kortárs francia költészetet bemutató Hallomás című kötetében öt verset fordított tőle, a 75. születésnapja alkalmából megjelent A maszkok és a tükör című verseskötete pedig Tímár György fordításában olvasható magyarul.

(forrás: MTI, litera)

 

Exit mobile version