Elhunyt Marsall László

Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 80. évében kedden elhunyt Marsall László Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte a köztestület kedden az MTI-vel. Marsall László 1933. november 3-án született Szegeden. Költői pályakezdését Weöres Sándor segítette, őt tekintette mesterének.

Szülei Orosházán, majd Békésen éltek, ahol atyja főszolgabírói beosztásban dolgozott, anyja tanítóképzőt végzett. Marsall László elemi iskoláit Békésen, a gimnáziumot rövid ideig Orosházán végezte, majd a budapesti Werbőczy Gimnáziumban tanult, s itt tett érettségi vizsgát jeles eredménnyel. Felsőfokú tanulmányokat az ELTE matematika-fizika szakán folytatott, de tanulmányait három év múltán abbahagyta, már csak azokra az órákra járt be, amelyek érdekelték.

Weöres Sándor segítette költői pályakezdését, ő volt a mestere. Alkalmi munkákból élt, majd bekerült a Magyar Rádióhoz, ahol 1957-1967 között külső munkatárs volt, majd 1967-től az irodalmi osztály belső munkatársaként működött. 1971 óta szellemi szabadfoglalkozású költő. Első verseskötete, a Vízjelek c. megkésetten jelent meg, de ennek volt egy nagy nyeresége is, egyből kialakult költői személyiséggel és módszeresen szerkesztett verseskönyvvel állt a nyilvánosság elé.[2] Már az első két verskötete nagy feltűnést keltett, ezen kötetekre vonatkozóan idézünk Parancs János kritikájából részletet:
„Marsall László a magányos vállalkozás konok hőseitől: Bolyai Jánostól, Kőrösi Csomától, Csontvárytól vagy éppen Blake-től és Rimbaud-tól vár biztató példát. A “belső kör”: a személyiség mélyén ható tapasztalat felkutatásában és leképezésében talál feladatot. Az önvizsgálat és önértelmezés pihenőt nem ismerő munkája állandó költői, nyelvi és formai kísérletekre vezet. A Vízjelek versanyaga a modern költészet formatervező lázában született. Marsall László sorra tesz próbát a régi magyar vers, a “nyugatos” hagyomány, az avantgarde, a prózavers és a bonyolult nyelvi struktúrák lehetőségével. Nemcsak a klasszikus formákat bontja fel, hanem a versmondatot is, a Celan-féle “rács-költészet” pszeudo-grammatikai alakzataival kísérletezik.

A nyelvi struktúrák építése során nemegyszer matematikai módszerekkel él, a formális logikát és a szemiotikát is bevonja a műhely körébe. Olyan formaalkotó elvet keres, amely hite szerint szüntelenül tágítja a költői nyelv lehetőségeit. Szerelem alfapont (1977) című kötete az alkotó tevékenység központjába állítja a személyes nyelvi struktúrát, logikai eljárásokat. A kötet elsőrendű élményforrása a szerelem: a testi szenvedély, az érzékek boldog mámora, amely kendőzetlen erotikában és kihívó érzékiségben jelentkezik. A szerelmi elragadtatás, a nyíltan megmutatkozó szenvedély látszólag tagolatlan kifejezésre, a grammatikai szerkezet állandó megtörésére vezet. A Zene a dobhártya mögött és az Amatores te salutant című költemények tanúsága szerint a szenvedély mindent: formát, versmondatot és ritmust magával sodor. A szövegnek éppen a töredezettség és diszkontinuitás ad lélektani hitelességet, egyszersmind művészi erőt. A szerkezet és a nyelv “lerombolása” ezúttal korántsem ösztönös, ellenkezőleg: műves lelemény. Ezt igazolja a szóképek erőteljes kidolgozása is. A költő, a látszattal ellentétben, nem bízza magát pusztán az elragadtatásra. A kompozicionális, valamint grammatikai fellazulás és a tisztán kidolgozott képanyag különös feszültséggel tölti meg a verset: ez a feszültség szabja meg költői hatását s erejét.”

További kötetei folyamatosan jelentek meg, valamennyi kiérlelt tartalmi és formai megújulást jelez, individuális küzdelmei együtt lüktetnek az őt körülvevő közösség megtorpanásaival, fájdalmaival, örömeivel, aggodalmaival és reményeivel. Költői érzékenysége, alkotói ereje és lendülete töretlen. Festészettel, grafikával, színmű-, rádiójáték és forgatókönyv írásával is foglalkozott, 2000 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

1970-től volt szabadfoglalkozású író. Első kötete, a Vízjelek 1970-ben látott napvilágot. A hatvanas években tagja volt a Belvárosi Kávéház már legendás hírű értelmiségi társaságának. Második könyve, a Szerelem alfapont 1977-ben, a Porcelánfigurák 1980-ban jelent meg. További kötetei: Egy világ mintája, Negyvenegy öregek, Holdraforgó, Város papírmadárból, Pókhálófüggvények, Tatus és szörnyei, A megpördített orsó, Szélketrec, Holnapután.

Válogatott kötetét 1989-ben, a gyűjteményest 2002-ben adták ki. Írt drámákat, rádiójátékokat, ezek mellett festészettel, grafikával is foglalkozott.

1984-ben József Attila-díjat, 1987-ben és 2000-ben az Év Könyve-jutalmat, 1991-ben Déry Tibor-jutalmat, 1993-ban Kortárs-díjat kapott. 2000-ben megkapta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének nagydíját.

2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a költői nyelvet megújító költészetéért, emlékezetes verseiért, egész életútja elismeréseként. 2008-ban Arany János-díjat kapott.

2005-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választották. 2010-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett. 2000-ben csatlakozott a Magyar Művészeti Akadémiához, 2011-től a köztestület rendes tagja volt.

Marsall Lászlót a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.